Ukrán válság
Lövedék csapódott be egy donyecki iskolánál, két gyerek meghalt
Tüzérségi lövedék csapódott be szerdán a kelet-ukrajnai Donyeck egyik iskolája melletti sportcsarnokba. Az eddigi nem hivatalos adatok szerint két gyermek életét vesztette, további négy ember pedig megsebesült.
2014.11.05 19:41MTIAz esetről Natalja Jemcsenko, a donyecki SZKM (System Capital Management) vállalatcsoport kommunikációs igazgatója adott hírt a Facebook közösségi portálon.
A cégcsoport humanitárius szervezetének egyik önkéntesétől kapott információra hivatkozva azt írta, hogy találat érte a donyecki nemzetközi repülőtér közelében lévő 63-as számú iskola melletti sportcsarnokot, amelyben éppen akkor gyerekek futballoztak.
Értesülései szerint a robbanás következtében életét vesztette az iskola egy nyolcadik osztályos és egy végzős, 18 éves diákja. Négy sebesültet - egy 21 éves, és három 17 esztendős fiatalt - szállítottak kórházba, egy közülük súlyos állapotban van.
Pavlo Klimkin ukrán külügyminiszter felszólította az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezetet (EBESZ), hogy haladéktalanul küldjön megfigyelőket a tragédia helyszínére. Hangsúlyozta, hogy forró nyomon kell megindítani a vizsgálatot és felkutatni a tetteseket.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:31 Elszabadult ló elé hajtott egy autós Keszthelyen
- 18:49 Felfüggesztették Kocsis Máté, Panyi Miklós és Pócs János mentelmi jogát
- 16:42 Az Alkotmánybíróság alaptörvény-ellenesnek minősítette a szolidaritási hozzájárulás alkalmazásának egyes szabályait
- 14:40 Kedden újranyitott a Terror Háza Múzeum
- 12:37 Megválasztották a médiatanács elnökét és négy tagját
- 10:34 Kegyetlenül megkínzott és megölt egy macskát egy 14 éves fiú Oroszlányban - brutális online hálózathoz vezettek a nyomok
- 8:28 Mozdulatlanul feküdt a 6-os út közepén egy kutya, társa végig mellette maradt
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


