A harcok továbbra is dúlnak
Srí Lankán 24 felkelő és egy katona meghalt az összecsapásokban
A hadsereg és a felkelők közötti összecsapásokban Srí Lanka északi részén életét vesztette 24 felkelő és egy katona - közölte csütörtökön a hadsereg.
2008.01.10 08:33MTIA tájékoztatás szerint a harcok a felkelők által elfoglalt területtel határos Vavunija és Mannar körzeteknél robbantak ki szerdán. Az összecsapásoknak két katona sebesültje is volt. A harcok a héten azt követően törtek ki, hogy feltehetően tamil felkelők a fővárostól 20 kilométernyire északra meggyilkolták a nemzetépítési minisztert.
Az utóbbi időben szinte mindennapossá váltak a fegyveres összecsapások a colombói kormány hadserege és a tamil felkelők között, főleg az ország északi részén. A colombói kormány a múlt szerdán bejelentette: felmondja a lázadók szervezetével, a Tamil Eelam Felszabadító Tigriseivel (LTTE) 2002 februárjában, norvég közvetítéssel kötött tűzszüneti megállapodást. A kormány vezető tisztségviselői kilátásba helyezték, hogy felszámolják az LTTE által a szigetország északi részén működtetett de facto államot.
A felkelők ugyanakkor bejelentették: készek tiszteletben tartani a tűzszünetet. Egy másik közleményükben pedig azt hangoztatták, ha a hadsereg felmondja a tűzszünetet, akkor akár a totális háború megvívására is készen állnak. Egyben felszólították Norvégiát, hogy továbbra is közvetítsen a felek között. Eddig mintegy 70 ezer halálos áldozatot követelt már a tamil kisebbség önálló államáért küzdő lázadók és a Srí Lankai hadsereg háborúskodása a harcok kezdete, 1983 óta.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:45 Sírva fakadt egy indiai turista, miután marhahúsos hamburgert kapott egy malajziai McDonald's-ban
- 21:02 Soha nem látott hőség tombol Európában - a rendőrség a vízágyúkat is beveti
- 19:35 Tovább romlik a helyzet: ismét takarékosságra kérik a veresegyháziakat
- 17:21 Végre megszólalt a tizenegyedik emeletről kizuhanó Németh Zsanett szobatársa
- 15:17 A vétlen sofőr mögött haladt, végignézte saját gyermeke halálát az apa Bükkábránynál
- 13:08 Nyolchektáros tűz pusztított Vaskút és Gara között
- 11:58 A venezuelai földrengésben meghalt az argentin futballista egész családja
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


