Terror
Ötven embert végeztek ki az Iszlám Állam militánsai
Az áldozatok az Albu Nimr törzs tagjai voltak. Azért végeztek velük, mert fegyvert fogtak az IS ellen.
2014.11.02 09:05ma.hu
A BBC híre szerint ötven embert mészároltak le az Iszlám Állam (IS) fegyveresei az Iraki Anbar tartomány nyugati részében lévő Ras al-Maa faluban. A szunnita Albu Nimr törzs tagjainak azért kellett meghalniuk, mert fegyvert fogtak az IS radikálisai ellen. Az áldozatokat, akik között a jelentések szerint férfiak és nők is voltak, sorba állították, majd tarkón lőtték őket.
A jelek szerint az IS bosszúhadjáratot indított a helyi szunniták ellen, a hét elején egy tömegsírban több tucat olyan ember holttestét találták meg, akik szintén a törzs tagjai voltak.
Az AFP hírügynökség a nagy-britanniai székhelyű Syrian Observatory for Human Rights illetékeseire hivatkozva azt írta, hogy az elmúlt napokban, az IS is komoly veszteségeket szenvedett: legalább 100 harcosuk esett el a szíriai határon lévő Kobane városáért folytatott harcokban.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 6:16 Baleset a budaörsi repülőnapon: nézőkre dőlt egy LED-fal, hárman kórházba kerültek
- 22:43 Ezrek ünnepelték Stonehenge ősi köveinél a nyári napfordulót
- 20:07 Gyönyörű baleset - ütközés után beindult a tüzijáték-rakomány a kamionban - videó
- 18:53 Újabb idegenhonos faj bukkant fel az Alcsi Holt-Tiszán - már szaporulat is bizonyítható
- 16:03 Alien-szerű lények vonultak át az úton Kingsportban - videó
- 14:31 Hatalmas tűz tombol a horvát tengerparton
- 12:11 Egy idős férfi autóval ment le Róma híres nevezetességén, a Spanyol lépcsőn - videó
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06