Betegség
Az osztrák kormány nyomja az ebola elleni küzdelmet
Csaknem 315 millió forintnyi eurót különítenek el a Nemzetközi Vöröskereszt számára az osztrákok.
2014.11.01 05:30MTIFokozottan vesz részt az ebola elleni küzdelemben az osztrák kormány - olvasható a Die Presse című osztrák konzervatív lap pénteki számában.
Jövő héten az osztrák pénzügyminiszter és a külügyi tárca vezetője a miniszteri tanács elé terjeszti azt a javaslatát, miszerint egymillió eurót (csaknem 315 millió forint) különítsenek el a Nemzetközi Vöröskereszt számára. Az osztrákok várhatóan öt szállító és mentőautót küldenek Nyugat-Afrikába, az Osztrák Fejlesztési Bank (OeEB) pedig 270 ezer euróval (mintegy 8 és fél millió forinttal) támogatja a Sierra Leonéban tervezett elkülönítő állomások felállítását.
Korábban Ausztria 200 ezer euróval (több mint hatmillió forint) támogatta a World Vision humanitárius szervezet Sierra Leonéban végzett munkáját, az osztrák belügyminisztérium 900 védőfelszerelést és 4000 fertőtlenítőszert küldött a térségbe.
A német ebolaügyi biztos, Walter Lindner tájékoztatása szerint Nyugat-Afrikában elsősorban az egészségügyi ellátás területén vannak hiányosságok. Ezért az osztrák egészségügyi minisztérium a jövő héten megkezdi az orvosok és az ápolók toborzását a térségben végzendő önkéntes munkára. Jelenleg öt osztrák teljesít szolgálatot az ebola sújtotta vidéken, négyen az Orvosok Határok Nélkül (MSF) szervezet munkatársai, egy pedig a Nemzetközi Vöröskereszt munkáját segíti. Az öt önkéntes közül egy orvos és egy ápoló dolgozik, hárman pedig adminisztratív munkát látnak el. Isabelle Weisswasser-Jorrot, az MSF személyügyi igazgatója elmondta: az ebola sújtotta vidékekre tapasztalt orvosokat keresnek, az ottani munka ugyanis nemcsak nagy kockázattal és stresszel jár.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 14:00 Washington légicsapást mért Iránra - amit eddig tudni lehet
- 12:52 Irán nemzetközi jogsértéssel vádolja az Egyesült Államokat
- 10:50 Netanjahu üdvözölte az Egyesült Államok iráni légicsapásait: Történelmi fordulópont
- 8:02 Az amerikai légierő sikeres csapást mért Iránra
- 6:16 Baleset a budaörsi repülőnapon: nézőkre dőlt egy LED-fal, hárman kórházba kerültek
- 22:43 Ezrek ünnepelték Stonehenge ősi köveinél a nyári napfordulót
- 20:07 Gyönyörű baleset - ütközés után beindult a tüzijáték-rakomány a kamionban - videó
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06