Különben lemond a részvételről
A lengyel harcihelikopter-tender módosítását kéri a Black Hawkok gyártója
A lengyel hadsereg helikopter-tenderének módosítását kérte az amerikai Sikorsky Aircraft Corporation cég, ellenkező esetre kilátásba helyezve, hogy lemond a 8 milliárd zloty (585 milliárd forint) értékű közbeszerzési pályázatban való részvételről.
2014.10.29 19:10MTIA Dziennik Gazeta Prawna című lengyel gazdasági napilap úgy értesült, hogy a Black Hawk helikoptereket is gyártó Sikorsky Aircraft Corporation elnöke, Mick Maurer levelet intézett ez ügyben Bronislaw Komorowski lengyel elnökhöz és Tomasz Siemoniak nemzetvédelmi miniszterhez.
A májusban meghirdetett pályázatra bejelentkezett konzorcium elnöke a levélben azt közölte, cége "addig nem küldi be pályázati ajánlatát, amíg a közbeszerzési feltételeket meg nem változtatják". Az amerikai lépés miatt - írja a lap - megkérdőjeleződhet a lengyel hadsereg modernizációs programjának fontos részét képező helikoptervásárlás.
A Sikorskyn kívül még a francia Airbus Helicopters, valamint az olasz kézben lévő, lengyelországi székhelyű AugustaWestland PZL Swidnik indul a pályázaton. Mick Maurer szerint azonban a feltételeket eleve úgy határozták meg, hogy azokat a három induló cég közül csak az egyik képes teljesíteni. A lap a lengyel nemzetvédelmi minisztérium álláspontját idézi, amelyben a tárca kizártnak nevezte a pályázat felfüggesztését.
A lengyel rádió hírügynöksége (IAR) ez ügyben Siemoniak tanácsadóját, Boguslaw Pacek tábornokot is megszólaltatta, aki szerint a feltételek megváltoztatása jogtalan lenne a közbeszerzési eljárásnak ebben a szakaszában.
A Dziennik Gazeta Prawna úgy értékeli, politikai játszma lehet az ügy hátterében, mivel közismert, hogy a lengyel "védelmi tortát úgy osztották fel a nagyhatalmak", hogy az Egyesült Államok a rakétapajzs elemeit, Franciaország a helikoptereket, Németország pedig a tengeralattjárókat szállítja majd Lengyelországnak.
A lap szerint a kelet-lengyelországi Mielecben fegyvergyárat üzemeltető, de Törökországban is érdekelt Sikorsky Aircraft Corporation fenyegetése, hogy lemond a pályázati részvételről, a helyi dolgozók tiltakozását is kiválthatja, akik a gyár megszüntetésétől tarthatnak.
A cég ezzel közvetve nyomást gyakorolhat a pályázati feltételek neki kedvező megváltoztatására. A pályázati határidő november 28. A lengyel nemzetvédelmi tárca mindennel együtt 11,5 milliárd zlotyt (840 milliárd forint) szán 70 többfunkciós harci helikopter beszerzésére.
A lengyel hadsereg 2013 és 2022 között megvalósítandó modernizációs programja összesen 90 milliárd zlotys (6,6 billió forint) költségvetéssel számol.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 6:01 AI-botokkal manipulálták a felhasználókat - botrány a Zürichi Egyetem titkos Reddit-kísérlete körül
- 22:50 Catalin Predoiu belügyminiszter lett az ügyvivő miniszterelnök Romániában
- 20:49 San Diego partjainál többen meghaltak egy hajótörésben
- 18:48 Bejelentette lemondását Marcel Ciolacu román miniszterelnök
- 16:39 Nicusor Dan: nem a pártoknak, hanem a társadalomnak kell irányt választani Románia számára
- 14:46 CETIN Hungary - Energiahatékony távközlés MI-vezérelt hálózatokkal
- 12:44 Hét embert ítéltek el a párizsi olimpia LGBTQ-témájú nyitóünnepségével kapcsolatban
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06