Ukrán válság
Moszkva több mint 600 milliárd dollárnyi tartalékot halmozott fel
A német szövetségi hírszerző szolgálat (BND) szerint Oroszország több mint 600 milliárd dollárnak megfelelő tartalékot halmozott fel, aminek révén akár évekig kibírhatja a Nyugat szankciós politikáját.
2014.10.19 15:12MTIA Bild am Sonntag című vasárnapi német lap beszámolója szerint az orosz vezetés szeptemberben 619 milliárd dollárnak megfelelő tartalékkal rendelkezett, ami a 2014-re tervezett állami kiadások 162 százalékát teszi ki.
Moszkva egyedül ebből a forrásból 20 hónapon keresztül tudná finanszírozni a kiadásokat, és nagyjából négy évig államcsőd nélkül át tudna vészelni egy pénzügyi válságot, tekintve, hogy az államadósság viszonylag alacsony, a hazai össztermék (GDP) csupán 13 százalékát teszi ki - írta a Bild am Sonntag a BND adataira hivatkozva.
A német hírszerzés adatai nagyobb tartalékokra utalnak, mint ahogy eddig sejteni lehetett. Az orosz központi bank legutóbbi közleménye szerint az intézmény október elején 454,7 milliárd dollár értékű arany- és devizatartalékkal rendelkezett.
A jegybank október eleje óta már 13 milliárd dollárt költött a rubel védelmére. A rubelt hónapok óta nyomás alatt tartja, hogy a befektetők elfordulhatnak az orosz értékpapír- és pénzpiacoktól Oroszország ukrajnai szerepvállalása, és az emiatt kivetett nyugati szankciók hatására. A folyamat októberben még tovább erősödött, ahogy a kőolaj világpiaci ára gyors csökkenésbe kezdett.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:30 Temuról rendelt diktátor - elszabadultak az indulatok a lengyel parlamentben
- 16:40 Válogatás nélkül lövöldözött egy férfi Krakkó főterén - halottak, sérültek
- 14:50 Hackerek vették célba az olasz külügyminisztert és egy stratégiai vasútberuházást
- 8:48 Öngyilkosságát és temetését is megtervezhette egy 13 éves lány a Google MI-jével
- 22:00 Többmillió ember pénze került veszélybe, megbukott Paraguay elnöke
- 20:02 Megrohamozták a Microsoftnak épülő adatközpontot Amszterdamban
- 18:54 Bombafenyegetések bénítják Európát, Magyarországon vadászgépeket riasztottak
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


