Vészhelyzet
Ebola - Angliában is szűrik a beutazókat
Megkezdődött kedden Nagy-Britanniában azoknak a beutazóknak az egészségügyi szűrése, akik érkezésük előtt az Ebola-járvány sújtotta nyugat-afrikai térségben jártak.
2014.10.14 10:45MTIA szűrést a Londont kiszolgáló legnagyobb nemzetközi repülőtér, a Heathrow 1-es terminálján kezdték, ahová a járványtól érintett országokból Nagy-Britanniába beutazók 85 százaléka érkezik.
A szűrést a héten fokozatosan kiterjesztik a Heathrow öt termináljának mindegyikére, majd a második legnagyobb londoni repülőtér, a Gatwick, illetve a Párizsból és Brüsszelből Londonba érkező Eurostar szuperexpresszek fő fogadó pályaudvara, a King's Cross-St. Pancras beléptető pontjaira.
A szűrés a Libériából, Sierra Leonéból és Guineából érkezőket érinti. Velük a beléptetés előtt az angol közegészségügyi szolgálat (Public Health England, PHE) szakértői egy kérdőívet töltetnek ki arról, hogy merre jártak az utóbbi időben, kikkel kerültek kapcsolatba és hova utaznak tovább. Emellett megmérik testhőmérsékletüket is, és tanácsokat adnak nekik arra az esetre, ha később észlelnék magukon a betegség tüneteit. Ellátják őket az ilyen esetben felhívandó telefonszámokkal, és tőlük is elkérik telefonszámaikat.
Az olyan utasokkal, akikről a kikérdezés alapján gyanítható, hogy ebolafertőzöttekkel kerülhettek kapcsolatba, a PHE munkatársai naponta felveszik a kapcsolatot.
Indokolt esetben elrendelhetik az e három országból érkezők tüzetes helyszíni orvosi vizsgálatát vagy kórházba szállításukat is.
A brit légitársaságok már leállították járataikat az ebolajárványtól sújtott nyugat-afrikai térségbe, ám az onnan érkezők kerülőutakon továbbra is eljuthatnak Nagy-Britanniába. A hivatalos adatok szerint szeptemberben a leginkább érintett három afrikai országból ezren utaztak be az Egyesült Királyságba.
Sally Davies angol-walesi tiszti főorvos, aki a brit kormány egészségügyi főtanácsadójának tisztségét is betölti, a szűrés megkezdése előtt kijelentette: a következő három hónapban előfordulhat "néhány" ebolamegbetegedés Nagy-Britanniában, a brit lakosságot fenyegető kockázat azonban továbbra is alacsony.
Sally Davies szerint "valószínűtlen", hogy a repülőtereken és a pályaudvarokon alkalmazott szűréssel sok, "vagy egyáltalán bármennyi" ebolafertőzöttet ki lehetne szűrni. Az eljárás nagy előnye ugyanakkor az, hogy a járvány sújtotta térségekből érkezőket a beléptető pontokon a szakértők felvilágosítják a fertőzés tüneteiről, és felhívják a figyelmüket arra, hogy sokkal nagyobbak a túlélési esélyeik, ha e tünetek észlelése esetén minél hamarabb jelentkeznek a legközelebbi kórházban - mondta a tiszti főorvos.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 14:50 Brutális közúti baleset a Yellowstone Nemzeti Park közelében
- 12:30 Egyre nagyobb veszélyt jelent az emberekre a madárinfluenza
- 10:09 Repülő zuhant lakóházakra Kaliforniában - a pilóta életét vesztette
- 8:15 Fizikusok fejtették meg a rózsaszirom ikonikus formájának titkát
- 6:45 Itt a csontgyűjtő hernyó - falánk kis lény a rémálmokból
- 22:05 El Cono - rejtélyes piramis az Amazonas mélyén
- 20:04 Kós Hubert simán nyert 200 méter háton Floridában
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06