Ebola
Már mérik a Szerbiába érkező utasok testhőmérsékletét a belgrádi repülőtéren
Testhőmérséklet-mérést rendeltek el a belgrádi Nikola Tesla repülőtéren az Ebola-sújtotta térségből Szerbiába érkező utasoknál annak érdekében, hogy az esetleges fertőzötteket kiszűrjék.
2014.10.12 15:30MTI
Forrás: Wikipedia
A fokozott szűrést szombaton 17 órakor kezdték meg kézi szkennerekkel- jelentette be Zlatibor Loncar egészségügyi miniszter a szerbiai közszolgálati televízióban (RTS) a hét végén.
A tárcavezető hozzátette, hogy Szerbia folyamatos kapcsolatban van az Egészségügyi Világszervezettel (WHO), és mindent a WHO javaslatai alapján végeznek el. "Minél közelebb van a vírus a határainkhoz, annál nagyobb a kockázat" - fogalmazott, hozzátéve, hogy az Ebola Szerbiát még nem érte el.
Emlékeztetett arra, hogy az Ebola-járvány megelőzése végett több mint 700 személyt helyeztek egészségügyi megfigyelés alá. Őket nem különítették el, otthon tartózkodhatnak, ugyanakkor arra kötelezték őket, hogy azonnal jelentsék, ha az Ebola-tünetek bármelyikét - láz, fej- vagy gyomorfájás - tapasztalják magukon.
Loncar bejelentette, hogy további védőfelszerelést rendel az ország, illetve hétfőtől felkészítő képzéseket tartanak azoknak, akik bármilyen módon kapcsolatba kerülhetnek Ebola-fertőzöttekkel. Emellett már kijelölték azt a belgrádi hotelt is (Hotel Nacional), amely szükség esetén karanténként szolgálhat.
A Balkánon eddig egy Ebola-gyanús haláleset történt, egy brit férfi halt meg csütörtökön Macedóniában, akiről korábban azt gyanították, hogy az Ebola-vírus hordozója lehetett. A macedón hatóságok azonban a laboratóriumi vizsgálatokat követően kizárták az Ebolát a halál lehetséges okai közül.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 16:10 Köztársasági elnökké választották Baka Andrást
- 10:49 Kapitány István: kizárják az OPUS TITÁSZ-t az RRF-pályázatokból
- 22:45 Járosi Péter: A Mi Hazánk képviselői nem álltak fel a roma holokauszt áldozatainak emlékére - videó
- 18:42 Feljelentést tett Bicskei László a Gondosóra program miatt - azt ígéri, maga a szolgáltatás megmarad
- 16:41 Kapitány István keményen nekiment a Fidesznek: Érdekes, amikor hazugságról és kamuról ön nyilatkozik
- 16:41 Pusztító, 7,4-es földrengés rázta meg Kolumbiát - már több mint kétszáz halottról érkezett jelentés
- 8:53 Súlyos sérülés miatt kényszerül pihenőre a magyar világcsúcstartó szabadtüdős búvár
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


