A helyreállításról szól
Izrael nélkül rendezik meg a Gáza-konferenciát
"Az eszközök a mi határainkon fognak áthaladni. Mindenki számára világos, hogy izraeli együttműködés nélkül nem lehet előrelépni" - mondta Liberman.
2014.10.13 07:57MTI
Izrael nélkül rendezik meg a Gáza helyreállításáról szóló vasárnapi kairói donorkonferenciát, amelyen az a cél, hogy négymilliárd dollár gyűljön össze a nyári 50 napos konfliktusban súlyos károkat szenvedett övezet újjáépítésére.
Izrael egyiptomi kérésre nem vesz részt a tanácskozáson - írta a Háárec című izraeli újság vasárnap.
A lap szerint a kairói vezetés és Benjámin Netanjahu miniszterelnök hivatala - az izraeli külügyminisztérium szándékaival ellentétes - megállapodásra jutott, amelynek értelmében senki sem vesz részt Izrael képviseletében a kairói nemzetközi fórumon. A konferencián külügyminiszterek és nemzetközi szervezetek képviselői tanácskoznak Gáza jövőjéről.
Avigdor Liberman izraeli külügyminiszter amerikai kollégájával, John Kerryvel folytatott telefonbeszélgetése után a Jediót Ahronót című újság honlapjának úgy fogalmazott, nem helyes, hogy Izrael nem vesz részt. "Izrael nélkül nem lehet helyreállítani Gázát" - vélekedett. Liberman ugyanakkor hangsúlyozta, hogy egyetértés van az Egyesült Államok és Izrael között.
"Feltétlenül érdekeltek vagyunk a gázai helyreállításában" - jelentette ki, hozzátéve, hogy többet szeretnénk beszélni az ellenőrzés módszereiről, arról, hogy miként jusson be az övezetbe az építőanyag és a pénz. "Az eszközök a mi határainkon fognak áthaladni. Mindenki számára világos, hogy izraeli együttműködés nélkül nem lehet előrelépni" - mondta Liberman. "A polgári infrastruktúra újjáépítése mindenképp hasznos, nincsenek kifogásaink az óvodákkal, az iskolákkal vagy a rendelőkkel szemben" - tette hozzá.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 14:00 Washington légicsapást mért Iránra - amit eddig tudni lehet
- 12:52 Irán nemzetközi jogsértéssel vádolja az Egyesült Államokat
- 10:50 Netanjahu üdvözölte az Egyesült Államok iráni légicsapásait: Történelmi fordulópont
- 8:02 Az amerikai légierő sikeres csapást mért Iránra
- 6:16 Baleset a budaörsi repülőnapon: nézőkre dőlt egy LED-fal, hárman kórházba kerültek
- 22:43 Ezrek ünnepelték Stonehenge ősi köveinél a nyári napfordulót
- 20:07 Gyönyörű baleset - ütközés után beindult a tüzijáték-rakomány a kamionban - videó
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06