Kezdődik?
Tüzérségi párbaj Észak és Dél-Korea között
Az észak-koreai határőrök véletlenül átlőttek a szomszédos országba. A dél-koreai hadsereg viszonozta a tüzet.
2014.10.11 07:00ma.huTüzérségi párbaj alakult ki pénteken az észak és dél-koreai hadsereg között.
A dél-koreai védelmi minisztérium közlése szerint az észak-koreai határőrök közel húsz percig tüzeltek légvédelmi ütegekből: néhány léggömböt szerettek volna levadászni, amelyekkel aktivisták Phenjanellenes röpiratokat küldtek át a határon, de lövedékeik egy része célt tévesztett, és a szomszédos ország területén csapódott be.

A délkoreai katonák előbb felszólították őket, hogy hagyják abba a lövöldözést, majd nehézgéppuskákból viszonozták a tüzet.
Az utóbbi időben több kisebb összetűzés is történt a két ország hadereje között. Legutóbb kedden alakult ki tűzpárbaj két, a Sárga-tengeren járőröző hadihajó legénysége között.
Mindeközben a fenti fiaskók ellenére újabb diplomáciai tárgyalások kezdődhetnek a két ország között. A múlt héten egy észak-koreai illetékes azt nyilatkozta, országa hajlandó lenne újrakezdeni a nukleáris kutatásairól szóló tárgyalásokat Oroszországgal, az Egyesült Államokkal, Kínával, Japánnal és Dél-Koreával.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
- 22:46 Batman járja Ráckeve utcáit éjszakánként - már többször is látták a titokzatos alakot
- 16:10 Köztársasági elnökké választották Baka Andrást
- 10:49 Kapitány István: kizárják az OPUS TITÁSZ-t az RRF-pályázatokból
- 10:37 Megrongálták a zsámbéki polgármester családjának két autóját
- 8:59 Egyetlen pillanat is elég a bajhoz - a rendőrség videóval figyelmezteti a rollereseket
- 6:54 Szarófantom tartja izgalomban Orosházát - a lakosság segítségével keresik a rejtélyes alakot
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


