Incidens
Kínai halászt ölt a dél-koreai parti őrség
Kínai halászhajók időről időre dél-koreai vizeken igyekeznek kiterjeszteni halászterületeiket a halban gazdag Sárga-tengeren.
2014.10.10 10:25MTI
Lelőtt egy kínai halászt a dél-koreai parti őrség a Sárga-tengeren, mert a jelek szerint ellenállt az őt feltartóztató, igazoltató katonáknak - jelentette a kínai média pénteken.
Az incidens pénteken reggel történt Dél-Korea partjaitól 144 kilométerre nyugatra, miután a 80 tonnás kínai halászhajót dél-koreai felségvizeken a hatóságok feltartóztatták. Helyi sajtóértesülések szerint először három lövést adtak le vaktölténnyel, majd nyolcat egy K5-ös típusú pisztolyból éles lőszerrel.
A Szung nevű, 45 éves kínai férfit, aki ezek után nehézlégzésre és hasi fájdalmakra panaszkodott, helikopterrel Mokpo város kórházába szállították, ahol a déli órákban elhunyt. Egy körülbelül 1,6 centiméteres lőszert találtak a tüdejében. Az ügyben vizsgálatot indítottak.
Szöul közölte, hogy a részletekről diplomáciai úton tájékoztatták a kínai felet. A külügyminisztérium egyúttal sajnálatát fejezte ki a történtek miatt. Megfigyelők szerint Peking alapos nyomozást és kártérítést fog kérni, ám nem valószínű, hogy az utóbbi időben egymáshoz közelebb került két ország között komoly diplomáciai konfliktushoz vezetne a tragikus kimenetelű incidens.
Kínai halászhajók időről időre dél-koreai vizeken igyekeznek kiterjeszteni halászterületeiket a halban gazdag Sárga-tengeren. Emiatt a múltban is több összetűzésre került sor. Tavaly 183 halászt vettek őrizetbe azért mert tilosban jártak, 2012-ben ugyancsak egy konfliktusban meghalt egy kínai halász, míg egy évvel korábban egy kínai késelte meg halálosan a dél-koreai parti őrség katonáját.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
- 22:46 Batman járja Ráckeve utcáit éjszakánként - már többször is látták a titokzatos alakot
- 16:10 Köztársasági elnökké választották Baka Andrást
- 10:49 Kapitány István: kizárják az OPUS TITÁSZ-t az RRF-pályázatokból
- 10:37 Megrongálták a zsámbéki polgármester családjának két autóját
- 8:59 Egyetlen pillanat is elég a bajhoz - a rendőrség videóval figyelmezteti a rollereseket
- 6:54 Szarófantom tartja izgalomban Orosházát - a lakosság segítségével keresik a rejtélyes alakot
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


