A vallás nevében
Muzulmánok és jazidik csaptak össze egy német városban
Tömegverekedéssé fajult egy csoport muzulmán és egy csoport jazidi vitája a németországi Cellében hétfő este.
2014.10.07 09:56MTI
Fotó: freedigitalphotos.net/winnond
Az Alsó-Szászország tartományi város rendőrségének közleménye szerint a még tisztázatlan okok miatt kirobbant tömegverekedésben hatan megsérültek. Nem vettek őrizetbe senkit, de több ember ellen eljárást indítottak súlyos testi sértés és a közrend megsértése miatt. A Cellesche Zeitung című helyi lap az online kiadásában azt írta, hogy egy utcasarkon egy hatvan- és egy harminctagú csoport szólalkozott össze, valószínűleg a szíriai és iraki helyzet értelmezésén, és a vitát tettlegesség követte. A verekedőket húsz rendőr választotta szét. A jazidik főleg a kurd etnikumhoz tartozó, de saját vallást gyakorló, nagyjából félmilliós közösség, amely Irak és Szíria északnyugati, valamint Törökország délkeleti részén él elszórtan. A térségen kívül Németországban él a legtöbb jazidi, számuk hatvanezer körül lehet. A jazidikat a muzulmán szélsőségesek "sátánimádóknak" tartják, és az Iszlám Állam (IÁ) dizsihadista terrorista szervezet - amely jelentős nagyságú területet vont az ellenőrzése alá Irakban és Szíriában - üldözi őket. Az Amnnesty International nemzetközi emberi jogi szervezet értékelése szerint az IÁ etnikai tisztogató hadjáratot indított a jazidik ellen.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 10:00 Tény, hogy száguldoztak az M6-oson, de baleset nélkül! - mit bizonyít ez valójában?
- 8:00 Nyolcéves korától bántalmazhatta Trump - súlyos vádakkal állt elő egy pszichológus
- 6:24 Ügynökmúlttal vádolják Kiss-Rigó László püspököt
- 22:00 A világegyetem egyik legnagyobb titkának nyomára bukkanhattak
- 20:00 Két kilométerre a céltól lett rosszul, órákkal később meghalt a 24 éves maratonfutó
- 18:51 Amerikai választások - Trump kész együttműködni a demokratákkal
- 16:34 Kinyitották a ketrecét, de már nem volt ereje kisétálni
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


