Ukrán válság
Oroszbarát erők: nem reális Luhanszk megye határának megváltoztatása
Nincs realitása annak, hogy megváltoztassák a kelet-ukrajnai Luhanszk megye határát Andrej Purgin, az önhatalmúlag kikiáltott Donyecki Népköztársaság első miniszterelnök-helyettese szerint.
2014.10.07 09:39MTI
Forrás: Wikipédia
A politikus a RIA Novosztyi orosz hírügynökségnek nyilatkozott kedden arról a határozattervezetről, amelyet előzőleg Petro Porosenko ukrán elnök javasolt elfogadásra a parlamentnek, Hennyagyij Moszkal, Luhanszk megye állami közigazgatási vezetőjének előterjesztése alapján. A határozattervezet Luhanszk megye határának megváltoztatásáról és a rend megteremtéséről szól a régióban.
Ruszlan Knyazevics, az államfő parlamenti megbízottja kifejtette: a területek irányításához és életképességéhez szükség van arra, hogy megváltoztassák Luhanszk megye jelenlegi határát, és egyesítsék azokkal a területekkel, amelyek a kijevi hatóságok ellenőrzése alatt állnak.
Andrej Purgin ezzel kapcsolatban kijelentette: "Ezek a külső szemlélőnek szánt jogi játszmák. A kijevi hatóságok a törvényekkel, szabályozásokkal és politikai játékaikkal csupán a homokba dugják a fejüket. Ennek kevés köze van a valósághoz" - tette hozzá.
"Olyan törvényeket fogadhatnak el, amilyet akarnak, egyesíthetik (a kelet-ukrajnai) Dnyipropetrovszk megmaradt részeit, megyei központtá nyilváníthatják Mariupolt. A gyakorlatban azonban semmi sem változik majd" - hangsúlyozta az önhatalmúlag kikiáltott Donyecki Népköztársaság első miniszterelnök-helyettese.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:45 Sírva fakadt egy indiai turista, miután marhahúsos hamburgert kapott egy malajziai McDonald's-ban
- 21:02 Soha nem látott hőség tombol Európában - a rendőrség a vízágyúkat is beveti
- 19:35 Tovább romlik a helyzet: ismét takarékosságra kérik a veresegyháziakat
- 17:21 Végre megszólalt a tizenegyedik emeletről kizuhanó Németh Zsanett szobatársa
- 15:17 A vétlen sofőr mögött haladt, végignézte saját gyermeke halálát az apa Bükkábránynál
- 13:08 Nyolchektáros tűz pusztított Vaskút és Gara között
- 11:58 A venezuelai földrengésben meghalt az argentin futballista egész családja
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


