Előre kitervelt gyilkosság a vád
Lefejezte kolléganőjét miután elbocsátották
Előre kitervelt emberölés miatt emeletek vádat az ellen a férfit ellen kedden Oklahoma Cityben, aki lefejezte egyik kolléganőjét, miután elbocsátották egy élelmiszer-feldolgozó cégtől.
2014.09.30 19:24MTIA 30 éves Alton Nolent, aki egy másik nőt is többször megszúrt, testi sértéssel is vádolják. Az ügyészség hajlik rá, hogy halálbüntetést kiszabását kérje az ügyében.
A támadót pisztolylövésekkel állította meg a Vaughan Foods elnevezésű cég ügyvezetője, aki egyúttal seriff-helyettesként is szolgál. Nolen a közelmúltban áttért a muszlim hitre és a munkatársait is megpróbálta megtéríteni. A szövetségi hatóságok azt vizsgálják, hogy ennek köze volt-e a gyilkosságokhoz.
A férfi sajtójelentések szerint a dzsihadista ideológia hatása alá került és Facebook-oldalán, amelyen iszlamista fegyveresek fotóit és muszlim vallási szövegeket posztolt, Jah'Keem Yisrael néven szerepel.
Egy oklahomai újság szerint Nolent azért bocsátották el, mert egy vitában azt követelte, hogy kövezzék meg azokat a nőket, akik megsértik az iszlám előírásait.
Alton Nolent korábban egy rendőr megtámadásáért, valamint kokain értékesítési szándékkal való birtoklásáért hat év börtönbüntetésre ítélték, de két év letöltése után, 2013 márciusában feltételesen szabadon engedték.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:31 Ruhába csavart macskatetemet találtak, a rendőrök szerint nem történt bűncselekmény
- 20:59 Három napra kitiltották Pócs Jánost a Parlamentből
- 20:42 Kémkedés gyanúja miatt is nyomoznak a Gundalf-ügyben
- 12:41 Különös zöld villanást örökített meg a NASA a Jupiteren
- 10:00 Tény, hogy száguldoztak az M6-oson, de baleset nélkül! - mit bizonyít ez valójában?
- 8:00 Nyolcéves korától bántalmazhatta Trump - súlyos vádakkal állt elő egy pszichológus
- 6:24 Ügynökmúlttal vádolják Kiss-Rigó László püspököt
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


