Biológiai és vegyi fegyverek ellen is védelmez
A törvényekkel dacolva is elkészült Erdogan ezerszobás, bombabiztos hivatala
A törvényekkel dacolva is elkészült Ankarában Recep Tayyip Erdogan török államfő ezerszobás új hivatala, amely biológiai és vegyi fegyverek ellen is védelmet nyújt és bombabiztos termeket is építettek benne.
2014.09.29 19:34MTI
A 350 millió dolláros (86 milliárd forintos) összegből emelt épületet a tervek szerint október 29-én avatják fel - írta internetes kiadásában a Die Welt című német napilap.
Az Aksaray, vagyis a tiszta, fehér nevet viselő palota szépséghibája, hogy felépítése gyakorlatilag törvényellenes - jegyezte meg cikkében a Die Welt. Az épületet ugyanis engedély nélkül, a műemlék- és természetvédelem alatt álló Atatürk erdőség területén emelték.
"Próbálják csak meg lerombolni" - jelentette ki Erdogan, amikor egyik bírósági döntés a másik után rendelte el az építkezés felfüggesztését. A munkálatok 2011-ben kezdődtek, amikor Erdogan még miniszterelnök volt. Amennyiben nem ő nyerte volna az augusztusi elnökválasztást, miniszterelnökként akkor is beköltözött volna a palotába.
Az államfő palotájában sokkal nagyobb biztonságot élvezhet, mint Ahmet Davutoglu kormányfő. Az Aksarayban állítólag bombabiztos termeket, valamint biológiai és vegyifegyverek támadása ellen is védelmet nyújtó szobákat is kialakítottak. A hírek szerint hivatalok is helyet kapnak benne, noha az elnök szerepe jórészt szimbolikus Törökországban.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 14:00 Washington légicsapást mért Iránra - amit eddig tudni lehet
- 12:52 Irán nemzetközi jogsértéssel vádolja az Egyesült Államokat
- 10:50 Netanjahu üdvözölte az Egyesült Államok iráni légicsapásait: Történelmi fordulópont
- 8:02 Az amerikai légierő sikeres csapást mért Iránra
- 6:16 Baleset a budaörsi repülőnapon: nézőkre dőlt egy LED-fal, hárman kórházba kerültek
- 22:43 Ezrek ünnepelték Stonehenge ősi köveinél a nyári napfordulót
- 20:07 Gyönyörű baleset - ütközés után beindult a tüzijáték-rakomány a kamionban - videó
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06