Terror, vallás
Hszincsiang: több tucat áldozatot követelt a robbantás-sorozat
Még vasárnap délután Luntaj megyében öt óra körül négy robbanás történt: egy üzlethelyiségben, egy szabadtéri piacon és két rendőrősnél.
2014.09.26 07:48MTI
Több mint 50 ember, köztük negyven lázadó halt meg az északnyugat-kínai Hszincsiangban elkövetett robbantások, illetve a rendőrség fellépése következtében, a sérültek száma ugyancsak meghaladja a félszázat - tájékoztatott a kínai állami média pénteken.
A Hszinhua hírügynökség a Tianshan nevű hszincsiangi hírportálra hivatkozva arról számolt be, hogy még vasárnap délután Luntaj megyében öt óra körül négy robbanás történt: egy üzlethelyiségben, egy szabadtéri piacon és két rendőrősnél. Az áldozatok között hat polgári személy, két rendőr és két segédrendőr is volt. Az 54 sebesültből 32-en ujgur nemzetiségűek. Két támadót elfogtak.
A helyi rendőrség közlése szerint "szervezett, súlyos" terrortámadásokról volt szó. Az eddigi nyomozás azt állapította meg, hogy a csoport vezetője, Mamat Turszun, aki az összecsapásban meghalt, 2003 óta ismert szélsőséges viselkedéséről és egy építkezésen toborozta csoportjába az embereket.
Kínában és különösen Hszincsiangban az elmúlt hónapokban terrorcselekmények sorát követték el, amelyeknek nagy számban voltak civil áldozatai. A hatóságok állítása szerint a támadók helyi szakadárok, vallási szélsőségesek.
A rendőrség a közelmúltban a terrorellenes kampány jegyében több alkalommal is jelentős mennyiségű robbanószert foglalt le, százakat vettek őrizetbe, a bíróságok gyorsított eljárásban hozzák meg nem ritkán igen súlyos ítéleteiket "terrorizmussal kapcsolatos ügyekben". A helyi vezetés és Peking a növekvő számú fegyveres akciókért iszlám szélsőségeseket, a terület elszakadását hirdető külföldi erőket tesz felelőssé.
A törökkel rokon nyelvet beszélő ujgur népcsoport tagjai, a térség őslakosai a körülbelül 22 milliós, nagyrészt elmaradott Hszincsiang népességének megközelítően 45-50 százalékát adják. Az északnyugat-kínai régió Kína területének körülbelül egy hatodát teszi ki, és nyolc országgal, köztük Pakisztánnal és Afganisztánnal határos.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 6:30 Becsapódott egy jemeni rakéta a Ben Gurion repülőtér közelében
- 22:27 Közel kétszáz szurkolót vett őrizetbe a rendőrség Horvátországban
- 20:25 Izrael nagyszabású gázai hadműveletre készül tartalékosok tömeges mozgósításával
- 18:23 Franciaországban a rendőrök kiszabadítottak egy férfit, akit két nappal korábban elraboltak
- 16:55 Törölte napi több tucat járatát a United légitársaság New York egyik meghatározó repülőterén
- 14:50 Brutális közúti baleset a Yellowstone Nemzeti Park közelében
- 12:30 Egyre nagyobb veszélyt jelent az emberekre a madárinfluenza
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06