Ez már nem a kispolák!
Ukrán-orosz - a lengyelek előre menekülnek
Egykori északi szomszédaink elköteleződni látszanak a fegyveres erők és a nemzetvédelmi rendszer további korszerűsítése mellett.
2014.09.05 20:25MTI
Bronislaw Komorowski lengyel elnök jövő hét keddre összehívja Lengyelország legfontosabb politikai vezetőiből álló tanácsadó testületét, a Nemzetbiztonsági Tanácsot (RBN) - hangzott el a newporti NATO-csúcstalálkozó utáni sajtóértekezleten.
A lengyel elnök a tanácskozáson a jelentősebb lengyel politikai erők támogatását fogja kérni a nemzetvédelem megerősítésére irányuló tervéhez. A terv a fegyveres erők és a nemzetvédelmi rendszer további korszerűsítését célozza.
Komorowski Newportban azt a szándékát is megerősítette, hogy Lengyelország a GDP két százalékát fordítja majd védelmi kiadásokra. Donald Tusk miniszterelnök a múlt heti parlamenti beszédében kijelentette, ez a cél már az ország 2016-os költségvetésében elérhető.
A lengyel elnök a sajtóértekezleten nagyra értékelte, hogy a NATO úgy döntött, gyorsreagálású haderőt szervez, amely erősíti a katonai szövetség jelenlétét Kelet-Európában. A csúcstalálkozó befejezése után a Dziennik Gazeta Prawna napilap azt közölte a lengyel rádióra és a diplomáciai forrásokra hivatkozva, hogy a NATO-tagállamok vezetői még nem hoztak konkrét döntést arról, milyen országokban helyezkednek majd el a gyorsreagálású erők. David Cameron brit miniszterelnök mindenesetre azt mondta newporti sajtóértekezletén, hogy az új NATO-erő központja Lengyelországban lesz.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 6:16 Baleset a budaörsi repülőnapon: nézőkre dőlt egy LED-fal, hárman kórházba kerültek
- 22:43 Ezrek ünnepelték Stonehenge ősi köveinél a nyári napfordulót
- 20:07 Gyönyörű baleset - ütközés után beindult a tüzijáték-rakomány a kamionban - videó
- 18:53 Újabb idegenhonos faj bukkant fel az Alcsi Holt-Tiszán - már szaporulat is bizonyítható
- 16:03 Alien-szerű lények vonultak át az úton Kingsportban - videó
- 14:31 Hatalmas tűz tombol a horvát tengerparton
- 12:11 Egy idős férfi autóval ment le Róma híres nevezetességén, a Spanyol lépcsőn - videó
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06