Kína
Újabb gyermekmunkás vád a Samsung és a Lenovo beszállítója ellen
Gyerekeket alkalmazott, diákokat pedig "kizsákmányoló" körülmények közt dolgoztatott a Samsungnak és Lenovónak is beszállító HEG gyár Kínában.
2014.08.28 11:21MTI
freedigitalphotos.net/anankkml
Az érintett vállalat cáfolja a vádakat. A China Labor Watch (CLW) munkajogi szervezet az MTI tudósítójának is eljuttatott csütörtöki közleményében úgy fogalmaz, júliusi és augusztusi ellenőrzései során több visszaélést talált az elektromos alkatrészgyártó HEG Electronics dél-kínai Hujcsou városában lévő gyárában.
A legsúlyosabb ezek közül, hogy a vállalat a törvényt megszegve legalább tíz 16 év alatti gyereket, köztük 14 éveseket állított munkába. A HEG emellett a CLW jelentése szerint a nyáron nála dolgozó mintegy száz diák fizetésének egy részét elcsalta, nem számolt nekik prémiumot a túlórákért vagy az éjszakai műszakért.
A 8,5 jüanos (332 forint) órabérért dolgozó diákok hazautazási költségét sem állta a cég, annak ellenére, hogy azt korábban megígérte a fiataloknak.
A munkajogi szervezet a dolgozók diszkriminatív kiválasztására, a megengedett többszörösére rúgó túlórákra, a társadalombiztosítással való visszaélésre, a biztonsági képzés hiányára és 12-13 órás, állást igénylő, pihenés nélküli foglalkoztatási gyakorlatra is felhívta a figyelmet. A HEG Electronicsot két évvel ezelőtt hasonló vádakkal illette a CLW.
A Samsung akkor a gyerekmunka elleni fellépését és beszállítói láncának jobb vizsgálatát ígérte, a CLW szerint ugyanakkor erre nem került sor. A dél-koreai cég beszállítóinál végzett vizsgálatok az elmúlt két évben négyszer mutattak rá gyerekmunka alkalmazására, a legutóbbi eset mindössze hat héttel korábban történt.
A CLW állításait csütörtökön mind a Samsung, mind pedig a Lenovo tagadta, mondván, sosem alkalmaztak gyerekeket. A Lenovo annyit közölt, vizsgálja a CLW dokumentumait, a Samsung pedig a szervezettel közös vizsgálatot kezdeményezett a helyzet alaposabb kivizsgálására.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:49 Felfüggesztették Kocsis Máté, Panyi Miklós és Pócs János mentelmi jogát
- 16:42 Az Alkotmánybíróság alaptörvény-ellenesnek minősítette a szolidaritási hozzájárulás alkalmazásának egyes szabályait
- 14:40 Kedden újranyitott a Terror Háza Múzeum
- 12:37 Megválasztották a médiatanács elnökét és négy tagját
- 10:34 Kegyetlenül megkínzott és megölt egy macskát egy 14 éves fiú Oroszlányban - brutális online hálózathoz vezettek a nyomok
- 8:28 Mozdulatlanul feküdt a 6-os út közepén egy kutya, társa végig mellette maradt
- 6:23 Újkőkori csontsípra bukkantak Észak-Macedóniában
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


