Ukrán válság
Moszkvának haladéktalanul vissza kell vonnia a konvojt
De nem csak az oroszokkal van baj: a kínaiak is agresszívabbá váltak.
2014.08.22 21:35MTIOroszországnak haladéktalanul vissza kell vonnia az Ukrajna területére küldött konvoját - jelentette ki pénteken Washingtonban John Kirby ellentengernagy, az amerikai védelmi minisztérium szóvivője.
Kirby szerint az Egyesült Államok nagyon aggasztónak ítéli, hogy Oroszország megsértette Ukrajna területi épségét.
"Oroszországnak haladéktalanul el kell távolítania járműveit és azok személyzetét Ukrajna területéről. Ennek elmulasztása további költségekkel és elszigetelődéssel jár majd" - mondta.
Petro Porosenko ukrán elnök pénteken Kijevben azt közölte, hogy egy orosz segélykonvoj több mint száz teherautója ukrán ellenőrzés és a Nemzetközi Vöröskereszt kísérete nélkül lépett be Ukrajna területére.
John Kirby a washingtoni sajtótájékoztatóján közölte, hogy egy kínai harci gép augusztus 19-én egy "szokatlanul veszélyes és agresszív elfogást" hajtott végre, amelynek célpontja az amerikai haditengerészet egy P-8-as Poseidon típusú repülőgépe volt. A incidens a kínai partok közelében, nemzetközi vizek felett történt.
A kínai vadászgép többször is megközelítette a Poseidont, 10 méteren belülre kerülve hozzá. Egyszer átfordult az amerikai gép fölött, egyszer párhuzamosan repült vele, egyszer pedig merőlegesen keresztezte útját, úgy billenve, hogy megmutassa az alul felfüggesztett fegyverzetét.
A Pentagon szerint Washington diplomáciai csatornákon keresztül tiltakozott Pekingnél a történtek miatt.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 23:17 Május 12-én rendezik meg a 19. Budapesti Nemzetközi Képregényfesztivált
- 22:16 Demonstrációt szerveznek a Telekom Veszprém szurkolói
- 21:15 Zsigmond Barna Pál: Magyarország felkészülten áll a soros uniós elnökség előtt
- 20:15 Május 13-án indul a balatoni vasúti előszezon
- 19:20 Ezt a gyönyörű lányt vitte sírba a magyar testépítő és MMA-harcos 259 km/órás sebességgel
- 19:13 Tevecsikó született a Szegedi Vadasparkban
- 19:07 A horrorbaleset előtt el akarta adni 45 milliós Mercedesét az MMA-s Dani
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06