Amerika
A zavargások helyszínére küldi igazságügyi miniszterét az elnök
Obama közölte, hogy óvatos a véleményalkotásban, nehogy a nyomozás lezárásáig elhamarkodottan ítélje meg a történteket.
2014.08.19 08:25MTIBarack Obama amerikai elnök Eric Holder igazságügyi minisztert a Missouri állambeli Fergusonba küldi, ahol zavargások törtek ki, miután egy fehér rendőr agyonlőtt egy fegyvertelen fekete fiatalt.
Ezt Washingtonban maga az elnök jelentette be hétfőn, miután a nyári szabadságát immár második alkalommal megszakította. Holder szerdán találkozik majd a nyomozás vezetőivel és a városi elöljárókkal.
Az elnök közölte, hogy óvatos a véleményalkotásban, nehogy a nyomozás lezárásáig elhamarkodottan ítélje meg a történteket. Ugyanakkor hangsúlyozta, hogy nincs mentség a rendőri erő túlzott alkalmazására. Rámutatott arra is, hogy a tiltakozók többsége békésen tüntet, de egy kisebbség nem ezt teszi.
Az elnök a hangoskodás helyett ismételten nyugalomra és megértésre szólította fel Fergusont, amely most jogosan fájlalja a történteket és keresi a válaszokat.
"Törekedjünk arra, hogy inkább elősegítsük a gyógyulást, mintsem sebeket okozzunk egymásnak" - mondta.
"Miközben megértem a Michael Brown halála által keltett indulatokat és haragot, az, ha fosztogatással, fegyverviseléssel vagy a rendőrség elleni támadással juttatják kifejezésre, csak a feszültség és a káosz növelését szolgálja" - hangoztatta az elnök.
Felszólította Jay Nixon missouri kormányzót, hogy csak korlátozott mértékben éljen a Nemzeti Gárda egységei bevetésének eszközével, és közölte: az elkövetkező napokban figyelemmel fogja kísérni, hogy az intézkedés segít-e a feszültség csökkentésében, vagy pedig elmélyíti.
Az amerikai városok rendőri erőinek militarizálódásával kapcsolatban - számos egységet a háborúkban feleslegessé vált katonai eszközökkel szerelnek fel - Obama kijelentette: hasznos lenne felülvizsgálni, hogy a helyi rendfenntartó szervek az elmúlt években hogyan használták fel a szövetségi támogatást.
"Nagy különbség van a hadseregünk és a helyi bűnüldöző szervek között, és nem szeretnénk, ha ez a határvonal elmosódna. Ez ellentétes lenne a hagyományainkkal" - mondta Obama azzal kapcsolatban, hogy Fergusonban a rendőrség az elmúlt napokban katonai erőknél rendszeresített eszközöket is felvonultatott.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 7:16 Átadták az állami zenei ösztöndíjakat
- 6:16 Argentin elnök: elfogadom, hogy a Falkland-szigetek jelenleg brit fennhatóság alatt állnak
- 5:15 Nem hadászati nukleáris fegyverek bevetését imitáló hadgyakorlatot rendelt el az orosz elnök
- 23:30 Embereket temetett maga alá a beomló épület
- 22:30 Ezután sem kell jelenteniük a papoknak a gyónás során lebukó pedofilokat - videó
- 21:30 Elképesztő, milyen büntetést kapott a KRÉTA rendszert 15 évesen meghekkelő fiú - erre senki sem számított
- 21:06 A fejét követelik Szalántán az életben maradt ámokfutó audisnak
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06