Ukrán válság
Mi a helyzet Kelet-Ukrajnában?
Az ukrán parlament első olvasásban jóváhagyta az ukrajnai szeparatizmus támogatói elleni szankciókról szóló törvényjavaslatot. A harcok közben folytatódnak, sok az áldozat.
2014.08.12 15:25MTI
Forrás: Wikipedia
A kormány által beterjesztett indítványt a 450 fős törvényhozás 243 tagja szavazta meg a jelen lévő 308 képviselőből a keddi plenáris ülésen. A Viktor Janukovics eltávolított volt államfő alatt kormányzó Régiók Pártjából senki sem támogatta.
Arszenyij Jacenyuk miniszterelnök korábbi tájékoztatása szerint a törvényjavaslat büntetőintézkedésekkel sújtja az ukrajnai "terrorizmust" (vagyis a szakadárok fegyveres tevékenységét) és a Krím félsziget Oroszország általi elcsatolását finanszírozó természetes és jogi személyeket. A törvényjavaslatban felsorolt 26 féle büntetőintézkedés között van mindenféle tranzit leállításának lehetősége az ország területén keresztül, beleértve a légiközlekedést és a nyersanyagok szállítását is.
A szankciók kiterjedhetnek továbbá a listára kerülő személyek gazdasági, kereskedelmi tevékenységének megtiltására és bankbetéteik befagyasztására. A tilalom vonatkozhat privatizációra, licenszekre, műsorsugárzásra, illetve internetes szolgáltatásra is.
Az előterjesztés értelmében a kormány javaslata alapján a Nemzetvédelmi és Biztonsági Tanács (RNBO) állítja össze a szankciókkal sújtandók listáját.
A kormány 172 magán- és 65 jogi személy felvételét javasolja a tanácsnak a szankciós listára.
Közben Andrij Liszenko, az ukrán Nemzetvédelmi és Biztonsági Tanács (RNBO) szóvivője közölte, hogy az elmúlt 24 órában a terrorellenes erők hat tagja vesztette életét és 31 sebesült meg Kelet-Ukrajnában az oroszbarát szeparatisták ellen folyó harcokban. A Kijev által terrorellenesnek elnevezett hadműveletben eddig összesen 568 katona halt meg és 2010 szenvedett sérüléseket.
A szóvivő beszámolt arról, hogy a 95-ös gyorsreagálású dandár tagjai a szakadárok három ellenőrzőpontját semmisítették meg rajtaütésben a szeparatisták hátába kerülve. A katonák 470 kilométer hosszúságú területet fésültek át 170 kilométer mélyen behatolva a szeparatisták területére.
Dmitro Timcsuk, a kelet-ukrajnai harcokat figyelemmel kísérő katonai szakértő közölte, hogy a Donyeck megyei Horlivkát a terrorellenes erők teljesen körbezárták, a városban lévő szakadárokat így elvágták a többi donyecki szeparatista egységtől.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 10:00 Tény, hogy száguldoztak az M6-oson, de baleset nélkül! - mit bizonyít ez valójában?
- 8:00 Nyolcéves korától bántalmazhatta Trump - súlyos vádakkal állt elő egy pszichológus
- 6:24 Ügynökmúlttal vádolják Kiss-Rigó László püspököt
- 22:00 A világegyetem egyik legnagyobb titkának nyomára bukkanhattak
- 20:00 Két kilométerre a céltól lett rosszul, órákkal később meghalt a 24 éves maratonfutó
- 18:51 Amerikai választások - Trump kész együttműködni a demokratákkal
- 16:34 Kinyitották a ketrecét, de már nem volt ereje kisétálni
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


