Egyetlen hétvége alatt
Több mint kétezer bevándorló érkezett Olaszországba
A hét végén több mint kétezer illegális bevándorlót mentettek ki a tengerből az észak-afrikai és az olasz partok között a Mare Nostrum humanitárius-katonai misszióban szolgáló olasz hadihajók.
2014.08.11 13:42MTI
Közülük a legnagyobb csoport, több mint 1700 illegális bevándorló a San Giusto hadihajó fedélzetén hétfőn érkezett meg a dél-olaszországi Reggio Calabria kikötőjébe. A bevándorlókat, akik között több száz gyermek is volt, először orvosi vizsgálatnak vetették alá. Nem volt közöttük beteg.
A csoportból mintegy háromszáz főt Reggio Calabria bevándorlótáborában helyeznek el, a többieket Olaszország más városaiba szállítják - közölték a helyi hatóságok.
Az illegális bevándorlók között azonosítottak egy emberkereskedőt is, akit az olasz rendőrség őrizetbe vett. A szintén calabriai Crotone vizein az olasz pénzügyőrség három török állampolgárt vett őrizetbe. Egy vitorláshajóval mintegy száz illegális bevándorlót tettek partra, közöttük szíriai, afgán férfiakat és iraki kurdokat.
A Mare Nostrum (Mi Tengerünk) humanitárius-katonai missziót az olasz kormány tavaly októberben indította, azután, hogy a Lampedusa szigeténél történt hajószerencsétlenségben 366-an veszítették életüket.
A római belügyminisztérium adatai szerint az idei év elejétől a Mare Nostrum misszióban szolgáló hadihajók több mint 90 ezer illegális bevándorlónak nyújtottak segítséget, augusztus végére a számuk elérheti a százezret.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:50 Trump 100%-os vámot vet ki a külföldi filmekre
- 20:31 Földrengéssorozat rázta meg Nyugat-Texast
- 18:25 Lemond parlamenti mandátumáról Orosz Anna, a Momentum képviselője
- 16:21 Változékony, gyakran csapadékos idő várható a héten
- 14:20 Boeing-karbantartási hiba miatt járatokat töröl a KLM
- 12:19 Donald Trump: eljöhet az az idő, amikor az Egyesült Államok felhagy a közvetítéssel
- 10:18 Pápaválasztás - Szerdán kezdődik a konklávé
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06