Iraki lázadás
Nincs végső határideje az iraki légicsapásoknak
Barack Obama amerikai elnök nem tűzött ki konkrét határidőt az iraki légicsapások befejezéshez.
2014.08.08 22:55MTI
Forrás: Wikipedia
Josh Earnest, a Fehér Ház szóvivője szerint a légicsapások elrendelése az iraki katonai helyzettől függ majd, attól, hogy fenyegeti-e veszély az amerikaiakat, vagy hogy szükség van-e a kurd, vagy az iraki biztonsági erők támogatására.
Obama elnök csütörtök este jelentette be: engedélyezte, hogy szükség esetén légicsapásokat mérjenek Irakban az iszlamista szélsőségesekre az amerikai alkalmazottak - katonák, diplomaták - védelmében, továbbá a vallási kisebbségek elleni potenciális népirtás megakadályozása érdekében humanitárius segítségnyújtást rendelt el.
Az amerikai légierő harci gépei először pénteken bombázták az Iszlám Állam (IÁ) elnevezésű szélsőséges iszlamista erőnek a kurd egységeket támadó tüzérségi állásait Észak-Irakban.
Earnest hangsúlyozta, hogy a korlátozott amerikai katonai fellépésre vonatkozó elnöki döntés a jövőben kiterjedhet arra is, hogy az Egyesült Államok nagyobb katonai támogatást nyújtson az iraki erőknek, ha a közel-keleti országban egy új, "befogadó" kormány alakul. Irakban az áprilisi választások óta még mindig nem alakult meg az új kormány.
A szóvivő szerint ugyanakkor ez a segítségnyújtás nem lesz "elhúzódó" és nem terjedhet ki amerikai csapatok újbóli Irakba küldésére.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 10:00 Tény, hogy száguldoztak az M6-oson, de baleset nélkül! - mit bizonyít ez valójában?
- 8:00 Nyolcéves korától bántalmazhatta Trump - súlyos vádakkal állt elő egy pszichológus
- 6:24 Ügynökmúlttal vádolják Kiss-Rigó László püspököt
- 22:00 A világegyetem egyik legnagyobb titkának nyomára bukkanhattak
- 20:00 Két kilométerre a céltól lett rosszul, órákkal később meghalt a 24 éves maratonfutó
- 18:51 Amerikai választások - Trump kész együttműködni a demokratákkal
- 16:34 Kinyitották a ketrecét, de már nem volt ereje kisétálni
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


