Vizsgálódnak
Két kanadai Kínában - államtitoklopás a vád
"Kínai katonai célpontokkal és nemzetvédelmi tudományos kutatási programokkal kapcsolatos titkos információk gyűjtésével" vádolják őket.
2014.08.05 08:55MTIHadi és nemzetbiztonsági információk, államtitkok lopásával vádolnak két kanadai állampolgárt Kínában - jelentette be a külügyminisztérium.
A tárca nem szolgált sok információval az esettel kapcsolatban. Annyit közöltek, hogy a két embert "kínai katonai célpontokkal és nemzetvédelmi tudományos kutatási programokkal kapcsolatos titkos információk gyűjtésével", valamint "a kínai nemzetbiztonságot veszélyeztető tevékenységgel" vádolják.
A Vancouverből származó pár, Kevin Garratt és Julia Dawn Garratt 1984 óta él az országban. Először angoltanárként dolgoztak, majd az észak-koreai határon lévő Tantung városban nyitottak kávéházat, s az Észak-Koreába igyekvő turistáknak szerveztek utakat. Az államtitoklopás vádját Liaoning tartomány állambiztonsági hatóságai vizsgálják.
A pár hollétéről hivatalos tájékoztatást nem adott a tárca. Kanada pekingi nagykövetsége a Hszinhua hírügynökségnek kedden úgy fogalmazott, hogy tisztában van a hírekkel, miszerint két állampolgárát őrizetbe vették, a tényleges helyzettel kapcsolatban folyik az adatgyűjtés.
Amennyiben a párt bűnösnek találják a hatóságok, akár élethosszig tartó börtönnel vagy halálbüntetéssel is sújthatják őket. Az államtitoksértés értelmezése a jog szerint igen széles: ipari adatok eltulajdonításától állami vezetők magánéletére vonatkozó részletek gyűjtéséig terjedhet.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 23:30 Lázár János: fogunk még hozni gyárakat Gyulára
- 22:59 Az izraeli biztonsági erők megtaláltak a Gázai övezetben és hazaszállítottak három izraeli holttestet
- 21:30 Lengyelországban magas elismerést kapott Kovács Orsolya Zsuzsanna nagykövet
- 20:55 Ukrán főparancsnok: az oroszok a harkivi régióban hetven kilométerrel növelték a harci övezetet
- 19:08 Hetekig eltarthat a helyreállítás a Houstont sújtó vihar után, tovább kutatnak áldozatok után is
- 18:10 Donald Tusk: Lengyelország 2,5 milliárd dollárt fordít a keleti határvédelem megerősítésére
- 17:08 Vitézy Dávid: öt városligetnyi zöldterület hiányzik Budapesten a minőségi városi élethez
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06