Alacsony részvételi aránnyal
Németországban már befejeződött a török elnökválasztás
Németországban vasárnap befejeződött a szavazatok leadása a török elnökválasztásra, az első beszámolók szerint a részvételi arány alacsony volt, a csaknem másfél millió szavazásra jogosult töredéke járult az urnákhoz.
2014.08.03 20:19MTI
freedigitalphotos.net/Jeroen Van Oostrom
A 77 milliós lakosú Törökországban csak augusztus 10-én tartják az államfőválasztást, de a külföldön élő állampolgárok korábban leadhatják szavazatukat. Németországban csütörtöktől vasárnapig tartottak nyitva a szavazóhelyiségek, amelyeket hét nagyváros sportcsarnokában, stadionjában, Berlinben például az Olimpiai Stadion díszpáholyaiban rendeztek be.
A németországi török külképviseletek az urnazárás után nem közöltek adatokat a részvételi arányról, helyszíni beszámolók alapján azonban igen kevesen vehettek részt az elnökválasztáson.
A legtöbb szavazóhely körül csak lézengtek, amit szakértők a nyári szabadságolásoknak és a választási regisztrációs rendszer bonyolultságának tulajdonítottak.
A szavazati jogukkal élni kívánó németországi törököknek először regisztrálni kellett a választás lebonyolításáért felelős hatóság honlapján, majd sikeres regisztráció esetén időpontot kellett foglalni.
Ez a megoldás nagy számban tántoríthatott el a választókat az idősebb nemzedékekben, amelyekre kevéssé jellemző a jártasság az internethasználatban. Törökországban az idén rendeznek először közvetlen elnökválasztást.
A diaszpóra nagyjából 2,6 millió szavazásra jogosult tagja a 2012-ben elfogadott új választási törvény révén szavazhat külföldön. Korábban csak Törökországban, vagy a határállomások vámhivatalaiban kialakított szavazóhelyeken adhatták le a voksukat.
Németországban él a legtöbb határon túli török. A mintegy 3 milliós közösségben 1,6 millióan rendelkeznek török állampolgársággal, de közülük hozzávetőleg 200 ezren még nem felnőtt korúak, az elnökválasztáson így nagyjából 1,4 millióan voltak jogosultak részt venni.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:49 Felfüggesztették Kocsis Máté, Panyi Miklós és Pócs János mentelmi jogát
- 16:42 Az Alkotmánybíróság alaptörvény-ellenesnek minősítette a szolidaritási hozzájárulás alkalmazásának egyes szabályait
- 14:40 Kedden újranyitott a Terror Háza Múzeum
- 12:37 Megválasztották a médiatanács elnökét és négy tagját
- 10:34 Kegyetlenül megkínzott és megölt egy macskát egy 14 éves fiú Oroszlányban - brutális online hálózathoz vezettek a nyomok
- 8:28 Mozdulatlanul feküdt a 6-os út közepén egy kutya, társa végig mellette maradt
- 6:23 Újkőkori csontsípra bukkantak Észak-Macedóniában
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


