Világháborús centenárium
Zarándoklat az Isonzo völgyében
Az első világháború kitörésének századik évfordulója alkalmából több nevezetes helyet is felkeresett az egykori olasz fronton a vasárnap befejeződött háromnapos nemzeti zarándoklatán Jakab István országgyűlési alelnök és 120 társa.
2014.08.03 17:21MTI
A politikus az MTI-nek a katolikus tábori püspökség által szervezett program befejeztével telefonon elmondta, hogy az Isonzó folyó völgyét és a doberdói hadszínteret látván elszomorítónak tartotta, hogy az ott elesett százezer magyar katonának nincs saját emlékműve.
Az első dolgai között lesz, amint hazatér, hogy kezdeményezze egy ilyen memento felállítását - mondta. A zarándokok a program során ellátogattak Fogliano és Redipuglia katonai temetőibe, az Isonzó folyó völgyébe Nova Goricánál (Görz), Doberdóba, "a világtörténelem leghosszabb és legvéresebb hegyi háborúja" helyszínére, Kobarid (Caporetto) I. világháborús múzeumába, és a Monte San Michelére, "Doberdo nagy hegyére" is.
Püspöki szent mise volt több helyszínen, köztük a Visintini Magyar Kápolnánál, amelyet szabadságolt magyar katonák építettek 1917-1918-ban, de csak 2009-ben szenteltek föl.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 6:30 Becsapódott egy jemeni rakéta a Ben Gurion repülőtér közelében
- 22:27 Közel kétszáz szurkolót vett őrizetbe a rendőrség Horvátországban
- 20:25 Izrael nagyszabású gázai hadműveletre készül tartalékosok tömeges mozgósításával
- 18:23 Franciaországban a rendőrök kiszabadítottak egy férfit, akit két nappal korábban elraboltak
- 16:55 Törölte napi több tucat járatát a United légitársaság New York egyik meghatározó repülőterén
- 14:50 Brutális közúti baleset a Yellowstone Nemzeti Park közelében
- 12:30 Egyre nagyobb veszélyt jelent az emberekre a madárinfluenza
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06