Ukrán válság
Útlezárással tiltakoznak a nyugat-ukrajnai Csernyivciben a mozgósítás ellen
Szemtanúk szerint a tüntetők betontömbökből emelt masszív barikáddal zárták le a Csernyivci városából a román határ felé vezető nemzetközi autóutat is, ezért a Romániába utazóknak Moldova felé kell kerülniük.
2014.07.25 18:26MTI
freedigitalphotos.net/worradmu
Útlezárással tiltakoznak a román határnál lévő nyugat-ukrajnai Csernyivciben a héten elrendelt újabb katonai mozgósítás ellen - számolt be pénteken több ukrán média.
A megye több teleülésén kezdődtek tiltakozóakciók. Szemtanúk szerint a tüntetők betontömbökből emelt masszív barikáddal zárták le a Csernyivci városából a román határ felé vezető nemzetközi autóutat is, ezért a Romániába utazóknak Moldova felé kell kerülniük.
A demonstrálók azt mondják, azért vonultak kii tiltakozni, mert "csak az egyszerű embereket" érinti a mozgósítás, a jelenleg hatalmon lévő politikusok fiai nem kapnak behívót. Másrészről olyan hírek terjednek, amelyek szerint a "terrorellenes műveletben" részt vevő katonák nem kapnak megfelelő ellátást.
A tüntetők - mint a helyszínen elmondták - kifogásaikkal Petro Porosenko elnökhöz készülnek fordulni. Eközben Volodimir Matvijcsuk pénzügyminiszter-helyettes pénteki kijevi sajtótájékoztatóján nem zárta ki annak lehetőségét, hogy úgynevezett "hadiadót" vetnek ki a bérekre - 1,5 százalékos mértékben - az ukrán fegyveres erők finanszírozásának biztosítása érdekében. Szavai szerint parlamenti képviselők javasolták ezt, és a tárca egyetért vele.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 14:27 Magyar Péter: elengedhetik az önkormányzatok idei szolidaritási adójának egy részét
- 12:26 Nedves törlőkendők borítják az újpesti Duna-partot
- 10:01 Eszméletlenre vertek egy járókelőt Budapest belvárosában - videó
- 8:58 Felgyújtotta a házukat, mert a volt felesége és a három gyereke kapta meg
- 6:52 Kérjük, add ide az anyjukat is! - Kukából mentettek ki két újszülött kiscicát
- 20:51 Új világrekordot állított fel Pozsonyban Jaan Roose észt slackliner
- 18:50 Roszatom: Ukrán drón zuhant a Kurszk-2 atomerőmű hűtőtornyára
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


