Mi történhetett?
Megszakadt a kapcsolat egy algériai utasszállítóval Afrika felett
Az AH 5017-es számú járaton 110 utas és 6 fős személyzet tartózkodott.
2014.07.24 12:04MTI
freedigitalphotos.net/num_skyman
Megszakadt a kapcsolat egy algériai utasszállító repülőgéppel csütörtökön Afrika felett ötven perccel a gép felszállása után - közölte az Air Algérie algériai légitársaság órákkal azt követően, hogy "eltűnt" a gép a fegyveres konfliktus dúlta Mali légterében.
Az AH 5017-es számú járaton 110 utas és 6 fős személyzet tartózkodott. Az utasok között több ország állampolgárai vannak. A járat Burkina Faso fővárosából, Ouagadougouból indult Algírba közép-európai idő szerint éjjel 2 óra 17 perckor és hajnali 6 óra 10 perckor kellett volna leszállnia Algéria fővárosában.
Mindkét fővárosban mentőalakulatot helyeztek készültségbe. Az eltűnt repülőt ugyan az algériai légitársaság üzemelteti, de a gép tulajdonosa a Swiftair nevű spanyol magáncég. Utóbbi megerősítette a repülőgép eltűnésének hírét és azt is, hogy 116-an voltak a járaton.
A gép típusát az algériai légitársaság Airbus A320-asként említi, a spanyol vállalat ugyanakkor MD-83-asról beszél. Burkina Faso és Algéria között Malin át vezet a legrövidebb légi út.
Egy neve elhallgatását kérő algériai illetékes közlése szerint a repülőgép már nem volt messze az algériai határtól, amikor a légi irányítás arra kérte a pilótákat, hogy térjenek le az útvonalról a rossz látási viszonyok miatt, illetve, hogy elkerüljenek egy ütközést egy Algírból Bamakóba tartó repülővel.
Egy magas rangú francia katonatiszt közölte: nem valószínű, hogy a Maliban harcoló lázadók rendelkeznének olyan fegyverrel, amellyel utazási magasságban le tudnának lőni egy repülőgépet. A francia hadsereg tavaly januárban vonult be Maliba, hogy megállítsa az iszlamista fegyveresek előretörését.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 14:27 Magyar Péter: elengedhetik az önkormányzatok idei szolidaritási adójának egy részét
- 12:26 Nedves törlőkendők borítják az újpesti Duna-partot
- 10:01 Eszméletlenre vertek egy járókelőt Budapest belvárosában - videó
- 8:58 Felgyújtotta a házukat, mert a volt felesége és a három gyereke kapta meg
- 6:52 Kérjük, add ide az anyjukat is! - Kukából mentettek ki két újszülött kiscicát
- 20:51 Új világrekordot állított fel Pozsonyban Jaan Roose észt slackliner
- 18:50 Roszatom: Ukrán drón zuhant a Kurszk-2 atomerőmű hűtőtornyára
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


