Nem látszik a fedezet
Rossz román döntés a nyugdíjjárulék-csökkentésről?
Traian Basescu román államelnök visszaküldte a bukaresti parlamentnek a nyugdíjjárulék csökkentéséről szóló törvényt.
2014.07.23 21:05MTI
Forrás: Wikipedia
Basescu azzal indokolta döntését, hogy a bukaresti kabinet "homályosan" támasztotta alá, miből pótolja a munkáltatói nyugdíjjárulék öt százalékos csökkentése nyomán várható bevételkiesést. A törvény szerint a fő, 20,8 százalékos járulékkulcs 15,8 százalékra esik vissza, és a másik két magasabb kulcs esetében is 5 százalékos mérséklést alkalmazna a kormány és a parlament úgy, hogy azok aránya 20,8 százalékra és 25,8 százalékra csökkenne.
Az elnöki hivatal közleménye szerint figyelembe véve, hogy az idei költségvetés bevételei elmaradtak a költségvetés-tervezetben remélt szinttől, fontos, hogy a kormány pontosan jelölje meg a forrásokat, amelyekből pótolja a bevételkiesést, ahogyan ezt a Nemzetközi Valutaalap (IMF) is kérte tőle.
Az IMF bukaresti küldöttsége június elején az akkor esedékes felülvizsgálati látogatásának lezárása nélkül távozott Romániából, miután a bukaresti kormány Románia nemzetközi hitelezőinek beleegyezése nélkül döntött úgy, hogy október 1-től csökkenti a munkáltatói adóterhet. Az IMF küldöttsége ősszel tér vissza Romániába, ugyanis arra kíváncsiak, hogy a csökkentés nyomán a kormány hogyan állítja össze a jövő évi költségvetés-tervezetet.
Victor Ponta román miniszterelnök az elmúlt hetekben többször folytatott nyílt vitát Basescuval erről. Ponta szerint van pénze Romániának a csökkentésre, hiszen az intézkedés következtében új munkahelyek létesülnek, csökken a feketemunka aránya, és a cégek fizetésképtelenségét szabályozó törvény módosítása nyomán az állam ezentúl könnyebben be tudja hajtani a cégeknek vele szemben felhalmozott adósságát.
Basescu most megtagadta a jogszabály kihirdetését, ezért a parlamentnek újból meg kell vitatnia. Másodszor azonban az államfő már nem küldheti vissza a törvényt.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:31 Ruhába csavart macskatetemet találtak, a rendőrök szerint nem történt bűncselekmény
- 20:59 Három napra kitiltották Pócs Jánost a Parlamentből
- 20:42 Kémkedés gyanúja miatt is nyomoznak a Gundalf-ügyben
- 12:41 Különös zöld villanást örökített meg a NASA a Jupiteren
- 10:00 Tény, hogy száguldoztak az M6-oson, de baleset nélkül! - mit bizonyít ez valójában?
- 8:00 Nyolcéves korától bántalmazhatta Trump - súlyos vádakkal állt elő egy pszichológus
- 6:24 Ügynökmúlttal vádolják Kiss-Rigó László püspököt
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


