Kényszermunkára fogták áldozataikat
Kitoloncolták Kanadából a hamiltoni magyar embercsempész bűnszervezetet
A bűnözők jobb életfeltételek ígéretével csábítottak ki embereket Magyarországról Kanadába, ahol kényszermunkára fogták és megalázó körülmények között tartották fogva őket.
2014.07.22 20:19MTI
Kitoloncolták Kanadából az ott embercsempészésért elítélt Dömötör-Kolompár bűnszervezet húsz tagját - jelentette be kedden Hamiltonban Steven Blaney kanadai közbiztonsági miniszter.
Az észak-amerikai országban a banda 22 tagját ítélték el embercsempészés és más bűncselekmények miatt. Közülük ketten továbbra is Kanadában maradtak.
A bűnözők jobb életfeltételek ígéretével csábítottak ki embereket Magyarországról Kanadába, ahol kényszermunkára fogták és megalázó körülmények között tartották fogva őket. A hamiltoni székhelyű banda tagjai rávették őket, hogy folyamodjanak hamisan menekültstátusért, a segélyt pedig elkobozták tőlük.
"Az emberek ilyen kirívó kihasználása a bevándorlási rendszerünkön belül határozott választ követelt. Kanadában nincs helyük olyanoknak, akik elkövetik az embercsempészés szörnyű és aljas bűncselekményét" - jelentette ki sajtótájékoztatóján a kanadai miniszter.
Blaney modern rabszolgatartásnak nevezte az embercsempészést, amely fenyegetést jelent a közbiztonságra és a bevándorlási rendszerre nézve. Hangsúlyozta ugyanakkor, hogy a bevándorlók túlnyomó többsége törvénytisztelő, és pozitívan járul hozzá az ország fejlődéséhez.
A kanadai szövetségi rendőrség 2010-ben fogta le a Dömötör-Kolompár banda tagjait, aki valamennyien rokoni kapcsolatban állnak egymással. Azért buktak le, mert az egyik áldozatuk, akinek sikerült megszöknie a fogságból, feljelentést tett ellenük.
A bűnszervezet vezetőjét, idősebb Dömötör Ferencet 2012 májusában 9 évi szabadságvesztésre ítélték. Goran Vragovic, a kanadai határőrizet regionális igazgatója a keddi sajtótájékoztatón bejelentette, hogy a csoport 20 tagját 2012 májusa és 2014 májusa között toloncolták ki Kanadából.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 6:16 Baleset a budaörsi repülőnapon: nézőkre dőlt egy LED-fal, hárman kórházba kerültek
- 22:43 Ezrek ünnepelték Stonehenge ősi köveinél a nyári napfordulót
- 20:07 Gyönyörű baleset - ütközés után beindult a tüzijáték-rakomány a kamionban - videó
- 18:53 Újabb idegenhonos faj bukkant fel az Alcsi Holt-Tiszán - már szaporulat is bizonyítható
- 16:03 Alien-szerű lények vonultak át az úton Kingsportban - videó
- 14:31 Hatalmas tűz tombol a horvát tengerparton
- 12:11 Egy idős férfi autóval ment le Róma híres nevezetességén, a Spanyol lépcsőn - videó
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06