Lelőtt maláj utasszállító
Újabb holttestek, Kijev nem szavatolhatja a nemzetközi szakértők biztonságát
Kijev nem tudja szavatolni a nemzetközi szakértők biztonságát a malajziai repülőgép lezuhanásának helyszínén, mivel a területet a kelet-ukrajnai szakadárok tartják ellenőrzésük alatt.
2014.07.20 18:31MTI
Forrás: YouTube
"Nem tudjuk a biztonságot szavatolni olyan területen, amelyet szakadár fegyveresek ellenőriznek, Oroszországtól pedig nem kaptunk garanciákat" - szögezte le Volodimir Hrojszman ukrán miniszterelnök-helyettes vasárnapi sajtótájékoztatóján.
Hrojszman bejelentette, hogy újabb 27 holttestet és 20 testrészt találtak a mentést végzők a katasztrófa helyszínén. Szavai szerint ezeket is a torezi vasútállomáson álló hűtővagonokba rakják, mint a korábban összegyűjtött 192 holttestet és 8 testi maradványt.
Kitért viszont arra, hogy a hűtővagonok még mindig a szeparatista fennhatóság alatt lévő Donyeck megyei Torezben vesztegelnek. "Jelenleg párbeszédet folytatunk annak érdekében, hogy a vonat a hűtővagonokkal elindulhasson" - tette hozzá. Michael Bociurkiw, az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) megfigyelőinek szóvivője a nap folyamán egy korábbi sajtótájékoztatón kijelentette, hogy a hűtővagonok Torezben maradnak a nemzetközi szakértők odaérkezéséig.
A malajziai légitársaság Amszterdamból Kuala Lumpurba tartó Boeing 777-es gépe csütörtökön zuhant le Kelet-Ukrajnában, Torez városától nem messze, oroszbarát szakadárok által ellenőrzött területen. A katasztrófában 298 ember vesztette életét.
Az áldozatok közül 192 holland állampolgár volt. Petro Porosenko ukrán elnök vasárnap telefonon beszélt Angela Merkel német kancellárral. Az elnöki sajtószolgálat közleménye szerint Porosenko - a kelet-ukrajnai szakadárokra és Oroszországra utalva - ismét sürgette, hogy a nemzetközi közösség állítsa meg azokat, akik "terroristákat irányítanak, finanszíroznak és fegyverekkel látnak el".
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 10:00 Tény, hogy száguldoztak az M6-oson, de baleset nélkül! - mit bizonyít ez valójában?
- 8:00 Nyolcéves korától bántalmazhatta Trump - súlyos vádakkal állt elő egy pszichológus
- 6:24 Ügynökmúlttal vádolják Kiss-Rigó László püspököt
- 22:00 A világegyetem egyik legnagyobb titkának nyomára bukkanhattak
- 20:00 Két kilométerre a céltól lett rosszul, órákkal később meghalt a 24 éves maratonfutó
- 18:51 Amerikai választások - Trump kész együttműködni a demokratákkal
- 16:34 Kinyitották a ketrecét, de már nem volt ereje kisétálni
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


