Szárazföldi offenzíva
Gázai háború - Izrael elégedett az első eredményekkel
Húsz rakétakilövő-állást semmisítettek meg a Gázai övezetben a szárazföldi hadművelet kezdete óta, néhány óra alatt, és felfedeztek kilenc alagutat.
2014.07.18 09:54MTI
A hadsereg - a légicsapásokat is beleértve - százhárom célpontot támadott péntek reggelig, és az izraeli katonák több helyen összecsaptak a palesztin fegyveresekkel. Egy izraeli katona életét vesztette, négy megsebesült a harcokban. Palesztin oldalon huszonhárman haltak meg és több tucat a sebesültek száma.
A szárazföldi csapatok éjjeli megindulása óta ötven rakétát lőttek Izraelre, ennek a fele ért földet. Húszat a Vaskupola légvédelmi rendszer elfogó rakétái megsemmisítettek, a többi pedig még gázai területen csapódott be. Egy palesztin páncéltörő rakéta eltalált egy katonai buldózert az övezet déli részén, a járműben károkat okozott, de az azt vezető katonának nem esett baja.
Moti Almoz izraeli dandártábornok, a hadsereg szóvivője a közszolgálati rádiónak elmondta, hogy nagy erőkkel harcolnak, és az elkövetkező órákban fokozzák a katonai tevékenységet.
Az eddigi eredmények teljesen összhangban vannak az előzetes tervekkel - tette hozzá.
A katonák harcálláspontokat foglaltak el a Gázai övezetben, és megkezdték a Hamász szélsőséges palesztin szervezet fegyveresei által használt - csak a szárazföldi hadművelet keretében elérhető - infrastruktúra felszámolását. Az Izraelbe vezető további alagutakat, valamint a Hamász katonai eszközeit keresik.
Folytatja Izrael a légicsapásokat is. A légi hadművelet eddigi tizenegy napján mintegy kétezer csapást hajtottak végre nagy pontossággal meghatározott célpontokra - közölte a dandártábornok.
Almoz szerint a Hamász a rakétafenyegetéssel a civil lakosság megfélemlítésével próbálkozott, de az ország lakói egészen másként, a Vaskupolának köszönhetően türelemmel és nyugalommal fogadták a rakétatámadásokat.
Pénteken Tel-Avivban, a katonai főhadiszállás épületében összeül az izraeli kormány (a szűkebb körű, nyolc miniszterből álló biztonsági kabinet külön is), és várhatóan tizennyolcezer újabb tartalékos behívásáról szavaz.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:36 A Guardian szerint Bécsből magángépek szállítják el az Orbán-kormány alatt meggazdagodottak vagyonát
- 20:35 Kósa Lajos nem veszi át parlamenti mandátumát
- 18:33 Közöny a káosz közepén - ezt a férfit egyáltalán nem zavarta, hogy mindenki menekül, tovább evett a Trump-vacsorán
- 16:30 Lövöldözés egy egyetemi ünnepségen - kilenc sérült
- 15:41 XIV. Leó: tolvajok azok, aki azt emberektől elrabolják a béke és nyugalom jövőjét
- 14:20 Csernobil árnya: 40 év tanulsága
- 12:19 ATOMKI: a klímaváltozás előrehaladását jelzi a lucfenyők gyorsuló pusztulása Magyarországon
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


