Interfax
Lelőtt maláj utasszállító - háromszáznál is több lehet a halálos áldozat
Amerikaiak, hollandok - és a katasztrófa feltehetően a gép becsapódásának helyszínén is követelt áldozatokat.
2014.07.17 20:27MTI
Forrás: youtube.com
Több mint háromszáz halálos áldozatot követelt a csütörtökön Kelet-Ukrajnában történt repülőgép-szerencsétlenség - jelentette az Interfax orosz hírügynökség Zorjan Skirjak ukrán belügyi tanácsadóra hivatkozva. Az áldozatok között az Interfax szerint amerikai állampolgárok is voltak.
"Több mint háromszáz ártatlan embert megöltek ... tudjuk, hogy huszonhárom amerikai állampolgár volt köztük" - idézte az Interfax a tanácsadót.
Korábban az orosz hírügynökség ukrán légügyi forrásokra hivatkozva arról számolt be, hogy a Malaysia Airlines légitársaság szerencsétlenül járt utasszállítóját 10 kilométeres magasságban lelőtték a Kelet-Ukrajnában.
A légitársaság korábban azt közölte, hogy a fedélzeten 280 utas és 15 tagú személyzet tartózkodott, így a katasztrófa feltehetően a gép becsapódásának helyszínén is követelt áldozatokat.
Az Interfax hírügynökség a "donyecki népköztársaság" biztonsági hatóságaira hivatkozva közölte, a kelet-ukrajnai Torez falu néhány lakója megsebesült, amikor a repülőgép darabjai a település lakóházaira zuhantak.
Holland sajtóértesülések szerint az Amszterdamból Kuala Lumpurba tartó járaton legkevesebb 55 holland utas tartózkodott. A D-Reizen utazásszervező cég közölte, hogy 25 holland állampolgár váltott jegyet náluk a repülőgépre. A WTC utazásszervező vállalat úgy becsülte, hogy rajtuk keresztül 30 holland vásárolt repülőjegyet a Malaysia Airlines ezen járatára.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:31 Ruhába csavart macskatetemet találtak, a rendőrök szerint nem történt bűncselekmény
- 20:59 Három napra kitiltották Pócs Jánost a Parlamentből
- 20:42 Kémkedés gyanúja miatt is nyomoznak a Gundalf-ügyben
- 12:41 Különös zöld villanást örökített meg a NASA a Jupiteren
- 10:00 Tény, hogy száguldoztak az M6-oson, de baleset nélkül! - mit bizonyít ez valójában?
- 8:00 Nyolcéves korától bántalmazhatta Trump - súlyos vádakkal állt elő egy pszichológus
- 6:24 Ügynökmúlttal vádolják Kiss-Rigó László püspököt
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


