Rémisztő adatok
Idén több mint egymillióan váltak földönfutóvá Irakban
Csak júniusban több mint 650 ezer ember menekült el Moszulból és más iraki nagyvárosokból azután, hogy az ILIÁ szélsőséges iszlamista szervezet számos iraki várost elfoglalt az elmúlt hetekben.
2014.07.17 07:21MTI
Több mint 1,2 millió ember kényszerült elmenekülni otthonából és vált földönfutóvá Irakban az idei évben az országban folyó felkelés miatt - közölte az ENSZ Humanitárius Ügyek Koordinációs Hivatalát (OCHA).
A világszervezet helyi idő szerint szerdán este New Yorkban közölte, hogy csak júniusban több mint 650 ezer ember menekült el Moszulból és más iraki nagyvárosokból azután, hogy az Iraki és Levantei Iszlám Állam (ILIÁ) nevű szélsőséges iszlamista szervezet számos iraki várost elfoglalt az elmúlt hetekben.
Az ILIÁ már tavaly decemberben ellenőrzése alá vonta a Bagdadtól nyugatra fekvő Fallúdzsa városát, az elmúlt hetekben pedig számos szunnita többségű, északnyugati területet elfoglalt.
Megfigyelők attól tartanak, hogy a még az al-Kaida nemzetközi terrorhálózat által is túl radikálisnak tartott szervezet támadásai miatt Irak több részre szakadhat.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 14:50 Brutális közúti baleset a Yellowstone Nemzeti Park közelében
- 12:30 Egyre nagyobb veszélyt jelent az emberekre a madárinfluenza
- 10:09 Repülő zuhant lakóházakra Kaliforniában - a pilóta életét vesztette
- 8:15 Fizikusok fejtették meg a rózsaszirom ikonikus formájának titkát
- 6:45 Itt a csontgyűjtő hernyó - falánk kis lény a rémálmokból
- 22:05 El Cono - rejtélyes piramis az Amazonas mélyén
- 20:04 Kós Hubert simán nyert 200 méter háton Floridában
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06