Megoldáskeresés
Makacsság és hajthatatlanság a gázai konfliktus mindkét oldalán
Abdel-Fattáh esz-Szíszi egyiptomi elnök szombaton Kairóban tárgyalt Tony Blairrel, a közel-keleti kvartett különmegbízottjával a gázai konfliktus rendezésének lehetőségeiről.
2014.07.12 20:49MTI
Fotó: Facebook/Israel Defense Forces
Az egyiptomi államfő és a volt brit miniszterelnök az izraeli offenzíva következményeit és a Gázai övezetben élő lakosság helyzetét tekintette át - közölte Íháb Badawi, az elnöki hivatal szóvivője. Badawi szerint Szíszi részletesen beszélt fáradozásairól mind a politikai, mind pedig a humanitárius helyzet javítása érdekében, s megjegyezte, hogy a mindkét oldallal folytatott telefonbeszélgetései során makacsságba és hajthatatlanságba ütközött.
Szíszi elmondta, hogy a palesztin sebesültek számára megnyitották az övezettel közös határ egyetlen átkelőjét, és ugyanakkor több mint ötszáz tonna segélyt küldtek Gázába.
Az elnök mindkét felet arra figyelmeztette, hogy a helyzet eszkalálódása ártatlan emberek életébe kerül. Az izraeli hadsereg légitámadásainak csak szombaton 22 halálos áldozata volt.
Blair Tel-Avivból érkezett, ahol többek között Benjámin Netanjahu izraeli kormányfővel tárgyalt. Blair elmondása szerint Netanjahu kijelentette, Izrael nem enged a nemzetközi nyomásnak, és folytatni fogja a hadművelet.
Egyiptom az utóbbi évtizedek során számos alkalommal játszott fontos közvetítő szerepet az izraeli-palesztin konfliktusban. Az iszlamista Mohamed Murszi egyiptomi elnök tavalyi megbuktatása óta azonban megromlott a viszony Kairó és a Gázai övezetet uraló Hamász között. Egyiptom azzal vádolja az iszlamista szervezetet, hogy támogatja az észak-afrikai országban tevékenykedő terrorcsoportokat.
Pénteken az egyiptomi biztonsági erők megakadályozták, hogy szélsőségesek rakétákat és Grad rakéta-sorozatvetőket csempésszenek a Sínai-félszigetre, a Gázai övezetből odavezető titkos alagutakon keresztül. A biztonságiak mintegy húsz rakétát foglaltak le, amelyeket a radikálisok Egyiptom területéről akartak Izraelre kilőni. Hivatalos források azt sem tartják kizártnak, hogy a fegyvereket az egyiptomi hadsereg tagjai ellen akarták bevetni.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:31 Ruhába csavart macskatetemet találtak, a rendőrök szerint nem történt bűncselekmény
- 20:59 Három napra kitiltották Pócs Jánost a Parlamentből
- 20:42 Kémkedés gyanúja miatt is nyomoznak a Gundalf-ügyben
- 12:41 Különös zöld villanást örökített meg a NASA a Jupiteren
- 10:00 Tény, hogy száguldoztak az M6-oson, de baleset nélkül! - mit bizonyít ez valójában?
- 8:00 Nyolcéves korától bántalmazhatta Trump - súlyos vádakkal állt elő egy pszichológus
- 6:24 Ügynökmúlttal vádolják Kiss-Rigó László püspököt
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


