Szeparatizmus
Betiltják a kommunizmust Ukrajnában
A kijevi kormány kedden eljárást indított az Ukrán Kommunista Párt (UKP) betiltására.
2014.07.08 18:25MTIA kormány azzal vádolja a kommunista pártot, hogy támogatja a kelet-ukrajnai oroszbarát szeparatizmust.
A pártnak, amely nyíltan oroszbarát vonalat követett, 23 képviselője van a 450 fős törvényhozásban. A rendfenntartó erők a nemzeti egység és az oroszbarát erők között kirobbant összecsapások kezdetétől fogva azzal vádolták a párt helyi szervezeteit, hogy tevékenyen együttműködnek a szeparatistákkal.
Pavlo Petrenko ukrán igazságügyi miniszter kijelentette, a kommunista párt illegális tevékenységéről szóló nagy mennyiségű bizonyítékokra alapozva hozta meg azt a döntést, hogy a területi közigazgatási bíróságtól kérje az UKP betiltását.
A miniszter kérvényét az előírásoknak megfelelően regisztrálták, de a döntés időpontjáról még nem határoztak.
Az Ukrajinszka Pravda című ukrán hírportál keddi anyagában azt írta, hogy az ukrán biztonsági erők bizonyítékokat szolgáltattak az igazságügyi minisztériumnak a kommunista párt és képviselői jogellenes tevékenységére.
A honlap kiemelte, az igazságügyi tárca korábban is hangoztatta, kész pert indítani bármelyik párt betiltása érdekében, amennyiben vannak bizonyítékok arra, hogy képviselőik részesei a szeparatizmusnak.
Az ukrán parlament az ország függetlenségének kikiáltását követően, 1991-ben betiltotta a kommunista pártot. A párt 2001-ben, Leonyid Kucsma elnöksége alatt, az alkotmánybíróság döntése nyomán felújította tevékenységét. A bíróság úgy vélte, hogy az 1991. július 22-én bejegyzett UKP nem jogutódja a Szovjetunió Kommunista Pártjának (SZKP), illetve az Ukrán Kommunista Pártnak az SZKP keretében.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:16 BRFK: tíz órán belül elfogták a kötözős rablót
- 7:07 Hollandiában több mint 314 bozóttüzet oltottak tavaly, a legtöbbet júniusban
- 6:14 Vir szigetén fogtak el egy 4,5 milliárd forintos adócsalás miatt elítélt férfit
- 5:30 Életfogytig tartó szabadságvesztésre ítéltek egy pedofilt
- 4:11 Tiszába fulladt egy 12 éves kislány
- 3:10 Dél-Afrika intézkedéseket kért a Rafah elleni izraeli offenzíva miatt a Nemzetközi Bíróságtól
- 2:30 Oroszországban 830 ezer hektáron fagyott el a vetés
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06