Hamász vs. IDF - újra
Beindult az izraeli hadigépezet
Negyvenezer tartalékos mozgósításáról döntött az izraeli kabinet.
2014.07.08 16:55MTI
Forrás: Wikipedia
A parancsot huszonnégy órán belül hajtják végre. A tartalékosok a sorkatonákat fogják felváltani az övezet határánál, azok pedig egy esetleges szárazföldi hadműveletre készülnek föl.
Az "Erős szikla" hadművelet részeként csapást - célzott kivégzést - hajtottak végre a Hamász kommandójának észak-gázai vezetője, Mohammad Saban ellen. A felrobbantott autóban a Hamászossal utazó két társa is életét vesztette. Egy másik légicsapással egy Hán-Juniszban lévő házat robbantottak fel, ahol a Maajan palesztin hírügynökség szerint heten haltak meg, köztük két öt évnél fiatalabb kislány.
A gázai egészségügyi minisztérium szerint ebben a támadásban huszonöten sebesültek meg. Az Al-Kavare család egyik Hamászos tagja miatt lőtték az épületet, amelynek tetején emberi védőpajzsként gyülekeztek a palesztin lakosok.
Gázából az izraeli légitámadások ellenére sikeresen útnak indítottak számos rakétát a szomszédos izraeli területek felé. A Vaskupola védelmi rendszer ellenrakétái kivédtek egy Grad rakétás támadást Askelon ellen. Számos légiriadó figyelmeztette a nap során a környező települések lakóit a feléjük irányzott és úton lévő lövedékekre.
Egy a Háárec című újságnak nyiltakozó katonai vezető szerint az övezetből várhatóan nyolcvan kilométer távolságra fognak lőni a következőkben. Tel-Avivban a hátországért felelős polgári védelem parancsára megnyitják a nyilvános óvóhelyeket.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
- 22:46 Batman járja Ráckeve utcáit éjszakánként - már többször is látták a titokzatos alakot
- 16:10 Köztársasági elnökké választották Baka Andrást
- 10:49 Kapitány István: kizárják az OPUS TITÁSZ-t az RRF-pályázatokból
- 10:37 Megrongálták a zsámbéki polgármester családjának két autóját
- 8:59 Egyetlen pillanat is elég a bajhoz - a rendőrség videóval figyelmezteti a rollereseket
- 6:54 Szarófantom tartja izgalomban Orosházát - a lakosság segítségével keresik a rejtélyes alakot
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


