Válasz
Izrael légitámadást hajtott végre a Gázai övezet ellen
A harci gépek több mint 50 célpontra mértek csapást, köztük lakóházakra is. Előzőleg palesztin fegyveresek rakéták tucatjaival támadták Izraelt az övezetből.
2014.07.08 08:14MTI
freedigitalphotos.net/worradmu
Az izraeli hadsereg bejelentette, hogy hadműveletet indított, amelynek célja a gázai rakétakilövések leállítása. A héberül erős sziklának”, angolul pedig védelmi élnek” nevezett hadműveletben a légierő kedd reggelig a katonai rádió közlése szerint több mint ötven támadást hajtott végre.
Három csapást a tengerről mértek. A célpontok között négy lakóház, huszonöt rakétakilövő, három katonai támaszpont és tíz katonai infrastruktúraként meghatározott létesítmény volt. Palesztin tisztségviselők szerint a légitámadás körülbelül egy órán át tartott.
A Reuters beszámolója szerint az egyik célba vett lakóház Hán-Júnisz településen volt. Ezt földig rombolta a becsapódó rakéta. A repeszek megsebesítettek kilenc embert a környéken.
A ház üres volt a támadáskor. A palesztin belügyminiszter elmondta, hogy egy izraeli hírszerző tiszt előzőleg telefonon felhívta a családot, és arra kérte őket, hogy hagyják el az épületet, mert le fogják bombázni.
A család időben kimenekült. A közszolgálati rádió szerint a hadvezetőség újabb tartalékosok mozgósítását tervezi az eddigi ezerötszáz fő mellé. A Gázai övezet elleni 2012-es Felhőoszlop” hadművelet idején mintegy hatvanezer tartalékos katonát hívtak be.
A Hamász radikális palesztin szervezet az izraeli offenzívára reagálva "földrengésszerű" támadással, Izrael területén mélyebben becsapódó rakétákkal fenyegetett. Az, hogy lakóházakat támadott Izrael, "túlmegy minden határon" - közölték.
Előzőleg, hétfőn palesztin fegyveresek már nemcsak az ország déli, hanem középső részét is lőtték. Az izraeli hadsereg szóvivője szerint több mint 80 rakétát indítottak el.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
- 22:46 Batman járja Ráckeve utcáit éjszakánként - már többször is látták a titokzatos alakot
- 16:10 Köztársasági elnökké választották Baka Andrást
- 10:49 Kapitány István: kizárják az OPUS TITÁSZ-t az RRF-pályázatokból
- 10:37 Megrongálták a zsámbéki polgármester családjának két autóját
- 8:59 Egyetlen pillanat is elég a bajhoz - a rendőrség videóval figyelmezteti a rollereseket
- 6:54 Szarófantom tartja izgalomban Orosházát - a lakosság segítségével keresik a rejtélyes alakot
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


