Sok az áldozat
NATO-katonák haltak meg egy öngyilkos merényletben
Öngyilkos merényletben megölték a NATO legkevesebb négy katonáját, két rendőrt és tíz civilt Afganisztán keleti részén.
2014.07.08 10:08MTI
A cseh hadsereg vezérkara megerősítette, hogy a támadásban négy cseh katona vesztette életét, egy pedig súlyosan megsebesült. Hozzátették, hogy ez volt a külföldi békefenntartó missziók során az eddigi legnagyobb cseh veszteség, és ezzel kilencre emelkedett a külföldön életüket vesztő cseh katonák száma.
A katonák az afgán fővárostól, Kabultól mintegy negyven kilométerre lévő Bagram légitámaszpont környékén járőröztek, amikor az öngyilkos merénylő kedd reggel felrobbantotta pokolgépét egy kórház közelében.
A merényletnek a halottakon kívül 14 sebesültje is van az al-Dzsazíra arab hírtévé szerint. Egy helyi rendőr elmondta, hogy két nappal korábban rakétát lőttek ki Kalandar Hel faluból a bagrami támaszpontra, s kedd reggel a nemzetközi erők tagjaiból és helyiekből álló csapat a településre ment, hogy kivizsgálja a történteket.
Zabihulla Mudzsahid, a tálibok szóvivője a helyi médiának azt mondta, hogy a támadást egy tálibszimpatizáns hajtotta végre a külföldi erők ellen az észak-afganisztáni Parván tartományban. A szélsőséges iszlamista szervezet Twitter-oldalán is megerősítette a merénylet elkövetését.
A nemzetközi erők mintegy 3450 katonája vesztette életét Afganisztánban az Egyesült Államok által irányított műveletek 2001 végi kezdete óta. 2011-ben összesen 150 ezer katona állomásozott az országban, mára a számuk mintegy 50 ezerre csökkent.
A NATO afganisztáni missziója 2014 decemberében véget ér, és a területen 2015-ben mintegy tízezer katona marad. Barack Obama amerikai elnök május végén bejelentette, hogy az Egyesült Államok 2014 végén 9800 katonát hagy hátra Afganisztánban, ezt a létszámot 2015-ben a felére csökkenti, és 2016 végéig az összes harcoló egységét kivonja onnan.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 12:11 Egy idős férfi autóval ment le Róma híres nevezetességén, a Spanyol lépcsőn - videó
- 10:04 Ékszerteknős-invázió - Tatabányán és Veresegyházon már megkezdték az eltávolításukat
- 8:50 Ismét magyar katonaorvos került vezető pozícióba a NATO-ban
- 6:21 Kipattantak a kocsiból gyújtogatni, de végül látványos kémiai kísérletet hajtottak végre - videó
- 22:16 A NASA újból elhalasztotta a magyar asztronautát is szállító Axiom 4 misszó indítását
- 20:14 Parajd - Újabb beomlások nyomán ismét sós víz került a Korond-patakba
- 18:12 Karácsony Gergely: a főváros megrendezi a szabadságünnepet
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06