Engedjék szabadon a "düh vulkánját"
Csütörtökön elszabadul a pokol Egyiptomban?
Iszlamisták a kairói Tahrír tér "lerohanására" készülnek Murszi megbuktatásának évfordulóján.
2014.07.01 13:45MTI
Forrás: Wikipedia
A kairói Tahrír tér és Egyiptom kulcsfontosságú közlekedési pontjainak "lerohanására" készülnek az iszlamista Mohamed Murszi hívei a volt államfő tavaly július 3-i elmozdításának első évfordulóján - jelentették kedden egyiptomi napilapok.
A Nemzeti Egység a Törvényesség Támogatására (NETT) nevű, Murszit támogató iszlamista csoport a Facebook közösségi oldalon megjelent közleményében arra hívja fel a tömegeket, hogy a hadsereg által levezényelt hatalomváltás után egy évvel, csütörtökön, foglalják vissza a Mubarak-rezsimet megdöntő forradalom jelképes helyszíneit, és vegyék blokád alá - egyebek mellett - a belügyminiszter, a hadsereg-főparancsnok és egyes főbírók lakhelyeit.
A tervek szerint a csütörtöki megmozdulás előtt a gyülekező pontok azok a mecsetek lesznek, amelyekből a tavalyi hatalomváltást végrehajtó hadsereg elleni, sokszor véres kimenetelű tömegtüntetések indultak.
A NETT arra szólította fel Murszi és a mögötte álló Muzulmán Testvériség iszlamista mozgalom támogatóit, hogy engedjék szabadon a "düh vulkánját", így mutatva meg Allahnak a tömeg haragját. A szervezet ugyanakkor felhívta a tiltakozókat, hogy ne lépjék át a békés demonstráció határait, a női tüntetők pedig csak azután vonuljanak a terekre, hogy azokat a férfiak már megszállták.
A felhívás szerint a csütörtöki akciót ország szerte a "düh napjai" fogják követni, amelyek a tavalyi "államcsíny" után létrejött berendezkedés végét és az egyiptomi forradalom helyreállítását hozzák el.
A Murszi-kormányt uraló, időközben terrorcsoportnak nyilvánított Muzulmán Testvériség egykori legfontosabb szövetségese, a szalafista an-Núr párt elnöke elítélte az iszlamisták csütörtökre tervezett demonstrációit. A tavalyi hatalomváltás után a fegyveres erők által támogatott átmeneti kormány oldalára átállt Júnisz Mahjún szerint a tiltakozóakciókat kísérő felesleges vérontást meg kell akadályozni. A testvériséget Júnisz arra szólította fel, vegye végre tudomásul, hogy a nép támogatja a jelenlegi status quót, amelyet a nemzetközi közösség is elismert.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:31 Elszabadult ló elé hajtott egy autós Keszthelyen
- 18:49 Felfüggesztették Kocsis Máté, Panyi Miklós és Pócs János mentelmi jogát
- 16:42 Az Alkotmánybíróság alaptörvény-ellenesnek minősítette a szolidaritási hozzájárulás alkalmazásának egyes szabályait
- 14:40 Kedden újranyitott a Terror Háza Múzeum
- 12:37 Megválasztották a médiatanács elnökét és négy tagját
- 10:34 Kegyetlenül megkínzott és megölt egy macskát egy 14 éves fiú Oroszlányban - brutális online hálózathoz vezettek a nyomok
- 8:28 Mozdulatlanul feküdt a 6-os út közepén egy kutya, társa végig mellette maradt
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


