Közel-Kelet, távoli béke
Magyarország élesen elítéli a három izraeli fiatal meggyilkolását
"Az áldozatok ahhoz a fiatal nemzedékhez tartoznak, amelynek feladata és joga lenne a béke felelősségének felvállalása és eredményeinek megélése."
2014.06.30 22:10MTI
Fotó: freedigitalphotos.net/Jeroen von Oostrom
Magyarországot megdöbbentette a három elrabolt izraeli fiatal hidegvérű meggyilkolása, és a leghatározottabban elítéli a szörnyű bűntettet, bárki és bármilyen céllal követte is el - közölte a Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) hétfőn este az MTI-vel. Az izraeli televízió hétfőn közölte, hogy az izraeli hadsereg megtalálta a három, vélhetően elrabolt izraeli tizenéves fiú holttestét Hebron mellett, tizennyolc nappal az autóstoppos fiatalok eltűnése után.
A tetemek végleges azonosítása még nem fejeződött be. Eltűnésük helyétől mindössze néhány kilométerre találták meg a vallásos iskolába járó diákok földi maradványait. A KKM közleményében azt írta: a fiatalok életét "azok oltották ki, akik tagadják az izraeliek és a palesztinok közötti megértést". "Az áldozatok ahhoz a fiatal nemzedékhez tartoznak, amelynek feladata és joga lenne a béke felelősségének felvállalása és eredményeinek megélése. A gyilkossággal megtagadták alapvető emberi jogaikat és a béke vízióját is" - tette hozzá a KKM.
Mint írták, ebben a szomorú pillanatban Magyarország a fiatal áldozatok családjai és Izrael egész népe mellett áll. "Meggyőződésünk, hogy az önvédelem jogának gyakorlása közben a bölcs és visszafogott reakció a megfelelő válasz a szélsőségesek provokációjára. A béke megteremtése bizonyítja majd, hogy nem volt igazuk" - írták. A fiatalokat június 12-én rabolták el. A biztonsági szakemberek szerint csak rövid idő telt el az áldozatok elrablása és megölésük között.
Az eltűnést követő napon az izraeli nyomozók már tudták, hogy két, a Hamászhoz tartozó fegyveres hurcolta el a fiatalokat, de az elkövetőknek is nyomuk veszett. Az emberrablást elítélte Mahmúd Abbász, a Palesztin Hatóság elnöke is, és a palesztin biztonsági erők együttműködtek az izraeliekkel az eltűnt fiatalok felkutatásában.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:49 Felfüggesztették Kocsis Máté, Panyi Miklós és Pócs János mentelmi jogát
- 16:42 Az Alkotmánybíróság alaptörvény-ellenesnek minősítette a szolidaritási hozzájárulás alkalmazásának egyes szabályait
- 14:40 Kedden újranyitott a Terror Háza Múzeum
- 12:37 Megválasztották a médiatanács elnökét és négy tagját
- 10:34 Kegyetlenül megkínzott és megölt egy macskát egy 14 éves fiú Oroszlányban - brutális online hálózathoz vezettek a nyomok
- 8:28 Mozdulatlanul feküdt a 6-os út közepén egy kutya, társa végig mellette maradt
- 6:23 Újkőkori csontsípra bukkantak Észak-Macedóniában
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


