Iraki lázadás
Humanitárius folyosók kialakítását sürgetik Irakban
Humanitárius folyosók kialakítására szólított fel Irakban a Nemzetközi Migrációs Szervezet (IOM), hogy a segélyező szervezetek eljuthassanak a közel-keleti ország északi részén dúló harcok elől elmenekült sok tízezer emberhez.
2014.06.28 09:25MTI
Forrás: Wikipedia
A genfi székhelyű nemzetközi szervezet pénteken közölte, mintegy 10 ezer embernek tudtak segélyt adni júniusban, de ez csak "csepp a tengerben", tekintettel arra, hogy sok tízezren vannak, akik otthonuk elhagyására kényszerültek Moszulban, Tikrítben vagy épp a Bagdad környékén dúló harcok miatt - írta közleményében Mandie Alexander, az IOM bagdadi koordinátora.
Megjegyezte, hogy nem tudják pontosan felmérni, miben szenvednek szükséget a menekültek, és többségüknek segélyt sem tudnak vinni a biztonsági helyzet és a több száz úttorlasz miatt. Ezekre utalva közölte, hogy az emberek nem tudnak eljutni azokra a helyekre, ahol a segélyeket osztják. "Ők nem tudnak minket elérni, mi pedig őket" - összegzett.
Az IOM sürgette, hogy az iskolákat, a mecseteket és a kórházakat tegyék biztonságossá, és nyilvánítsák semleges területté annak érdekében, hogy az ott, illetve más középületekben menedéket kereső emberekhez el tudják juttatni a segélyeket.
"A helyzet óráról órára változik és rendkívül ingatag. A menekülő családok sokszor több alkalommal is helyváltoztatásra kényszerülnek" - mutatott rá Mandie Alexander.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 14:27 Magyar Péter: elengedhetik az önkormányzatok idei szolidaritási adójának egy részét
- 12:26 Nedves törlőkendők borítják az újpesti Duna-partot
- 10:01 Eszméletlenre vertek egy járókelőt Budapest belvárosában - videó
- 8:58 Felgyújtotta a házukat, mert a volt felesége és a három gyereke kapta meg
- 6:52 Kérjük, add ide az anyjukat is! - Kukából mentettek ki két újszülött kiscicát
- 20:51 Új világrekordot állított fel Pozsonyban Jaan Roose észt slackliner
- 18:50 Roszatom: Ukrán drón zuhant a Kurszk-2 atomerőmű hűtőtornyára
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


