"Első fokon"
A Vatikán pedofília vádjával elítélt egy volt nunciust
Laikus státusba helyezték a pedofiliával vádolt lengyel Jozef Wesolowski volt nunciust, akinek a Vatikán a személyi szabadságát is korlátozta.
2014.06.27 15:58MTI
freedigitalphotos.net/Vichaya Kiatying-Angsulee
A döntést a Hittani Kongregáció hozta meg. A laikus státusba való helyezés tulajdonképpen első fokú ítéletnek felel meg. Jozef Wesolowskinak két hónap áll rendelkezésére a fellebbezésre - mondta el az újságíróknak Federico Lombardi szentszéki szóvivő.
A szóvivő hozzátette, hogy a Hittani Kongregáció határozata után a vatikáni bíróság elé állíthatják a volt nunciust. “Wesolowski személyes szabadságát is korlátozzák” - hangsúlyozta Lombardi atya.
Nem magyarázta el, hogy ez konkrétan, mit jelent, de Jozef Wesolowski eddig szabadon mozgott Rómában. Az olasz sajtó feltételezései szerint a volt püspök mostantól "házi őrizetbe" került a Vatikán területén. A 66 éves lengyel pap a nyolcvanas évektől dolgozott a vatikáni diplomáciában.
2008 júliusától apostoli nunciusként szolgált a Dominikai Köztársaságban. Ferenc pápa tavaly augusztusban hívatta vissza Rómába Wesolowskit az őt érő pedofília vádak miatt. A gyermekekkel szembeni szexuális visszaélést a nuncius a latin-amerikai országban követte el.
Az olasz hírügynökségek annak a lehetőségét sem zárták ki, hogy a volt nunciust a Vatikán kiadja az olasz hatóságoknak. Korábban Lombardi cáfolta azokat az értesüléseket miszerint a Dominikai Köztársaságnak vagy Lengyelországnak adják ki a volt nunciust.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 16:42 Az Alkotmánybíróság alaptörvény-ellenesnek minősítette a szolidaritási hozzájárulás alkalmazásának egyes szabályait
- 14:40 Kedden újranyitott a Terror Háza Múzeum
- 12:37 Megválasztották a médiatanács elnökét és négy tagját
- 10:34 Kegyetlenül megkínzott és megölt egy macskát egy 14 éves fiú Oroszlányban - brutális online hálózathoz vezettek a nyomok
- 8:28 Mozdulatlanul feküdt a 6-os út közepén egy kutya, társa végig mellette maradt
- 6:23 Újkőkori csontsípra bukkantak Észak-Macedóniában
- 22:22 Két kézigránátot találtak egy magyar férfi autójának alvázára erősítve a horvát határon
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


