Négyeen vesztették életüket a robbanásban
Brüsszeli merénylet - kiadják a francia gyanúsítottat Belgiumnak
A francia igazságszolgáltatás elrendelte csütörtökön a brüsszeli zsidó múzeumnál május 24-én elkövetett, négy halálos áldozatot szedő merénylet francia gyanúsítottjának kiadását a belgiumi hatóságoknak.
2014.06.26 10:38MTI
A versailles-i fellebbviteli bíróság a feltételezett merénylő ellen kiadott európai elfogató parancs végrehajtásaként hozta meg a döntését. A gyanúsított, Mehdi Nemmouche a június 5-i meghallgatásán nem járult hozzá a kiadatásához attól tartva, hogy Belgium később átadja őt Izraelnek. Az áldozatok közül ugyanis ketten izraeli állampolgárok voltak.
Ügyvédje, Apolin Pepiezep a döntést követően a bíróság előtt bejelentette: a semmítőszéknél fellebbeznek a döntés ellen. "Joga van (védencemnek) a semmítőszékhez fordulnia és gyakorolni kívánja ezt a jogát" - fogalmazott az ügyvéd.
"Nem kapta meg a garanciát arra, hogy nem adják át egy harmadik országnak" - tette hozzá. A fellebbezésre három napig van lehetőség. Ha a határidő lejártáig mégsem nyújtják be a kérelmet, akkor a gyanúsított azonnal átadható Belgiumnak az európai elfogató parancs alapján.
Ha a fellebbezést az ügyvéd benyújtja a semmitőszéknek, annak elbírálására a testületnek negyven nap áll rendelkezésre, ami tovább késlelteti az átadást. A belga határnál, az észak-franciaországi Roubaix-ban lakó francia-algériai kettős állampolgárságú 29 éves férfit május 30-án tartóztatták le a vámőrök egy rutinellenőrzés során Marseille-ben, amikor leszállt az Amszterdamtól érkező menetrendszerű buszról.
Az előállításkor találtak nála egy Kalasnyikov gépfegyvert és egy töltött revolvert. Ilyen fegyvereket használt a tettes a brüsszeli támadásban, amelyben meghalt egy izraeli házaspár, valamint a múzeum egy belga férfi alkalmazottja és egy önkéntes dolgozója, egy francia nő.
A nyomozók a gyanúsított csomagjában egy fényképezőgépben egy negyven másodperces videofelvételt is találtak, amelyben egy hang, amely feltehetően Nemmouche-é, magára vállalja a merényletet. A gyanúsított az öt napig tartó kihallgatásán nem tett vallomást.
A feltételezett merénylő az elmúlt években öt alkalommal töltött hosszabb-rövidebb időt rablásért francia börtönökben, ahol radikalizálódott, szabadulása után három héttel, 2013 elején pedig Szíriába utazott, ahol több mint egy évet töltött a harcokban részt vevő iszlamista csoportoknál. Március 18-án érkezett vissza Európába, a frankfurti repülőtéren a német hatóságok ki is hallgatták, majd elengedték.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 6:30 Becsapódott egy jemeni rakéta a Ben Gurion repülőtér közelében
- 22:27 Közel kétszáz szurkolót vett őrizetbe a rendőrség Horvátországban
- 20:25 Izrael nagyszabású gázai hadműveletre készül tartalékosok tömeges mozgósításával
- 18:23 Franciaországban a rendőrök kiszabadítottak egy férfit, akit két nappal korábban elraboltak
- 16:55 Törölte napi több tucat járatát a United légitársaság New York egyik meghatározó repülőterén
- 14:50 Brutális közúti baleset a Yellowstone Nemzeti Park közelében
- 12:30 Egyre nagyobb veszélyt jelent az emberekre a madárinfluenza
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06