Iraki lázadás
Irán megerősítette határainak védelmét
Irán fokozta Irakkal közös határán a biztonsági óvintézkedéseket, tekintettel az Iraki és Levantei Iszlám Állam (ILIÁ) nevű szélsőséges csoport offenzívájára.
2014.06.24 10:19MTI
Forrás: youtube.com
Abdolreza Rahmáni Fazli iráni belügyminiszter hétfőn bejelentette, hogy megerősítették az iraki határszakasz felügyeletét és a határátkelők védelmét, és kiterjesztették az ellenőrzéseket. A tárcavezető elmondta: az intézkedések célja annak megakadályozása, hogy a szomszédos országban dúló erőszak átterjedjen Irán területére. Vasárnap Jordánia is hasonló lépéseket tett biztonságának szavatolása céljából.
Az ILIÁ szunnita harcosai a június 9-én indított hadjáratuk során jelentős területeket foglaltak el Észak-Irakban, és céljuk a síiták uralta kormány megdöntése. Irán a síiták védelmezőjének tekinti magát, és korábban már leszögezte, hogy megvédi a vallási felekezet Irakban található szent helyeit.
A The Washington Post című amerikai napilap keddi értesülése szerint az ILIÁ feltételezett tagjai emberek tucatjaival végeztek több észak-iraki, síita türkmének lakta faluban. Egy helyi rendőrkapitány azt mondta, legalább 55-en estek a szélsőségesek áldozatául, sokan pedig eltűntek. A helybeliek "mészárlásnak" nevezték a történteket. Az erőszakcselekmények elől ezrek menekültek a közeli Kirkukba.
Frank-Walter Steinmeier német külügyminiszter az Irán és Szaúd-Arábia közötti közvetlen párbeszédet sürgette az iraki konfliktus rendezése érdekében. A Rijád és Teherán közötti megértés hiánya nélkül aligha lehet megoldani az iraki válságot - nyilatkozott a német diplomácia vezetője a Bild című német napilap keddi számában.
Az utóbbi két ország között azonban feszült a viszony: Teherán a sokat bírált síita iraki kormányfő, Núri al-Máliki legfontosabb szövetségese, míg a szunnita rijádi vezetés Szíriában a felkelők anyagi támogatásával és felfegyverzésével közvetve háborút vív a Bassár el-Aszad elnököt támogató síita Irán ellen. A kőolajban gazdag arab-félszigeti királyságnak éppen ezért többen azt vetik a szemére, hogy az ILIÁ legfontosabb támogatói közé tartozik.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 10:00 Tény, hogy száguldoztak az M6-oson, de baleset nélkül! - mit bizonyít ez valójában?
- 8:00 Nyolcéves korától bántalmazhatta Trump - súlyos vádakkal állt elő egy pszichológus
- 6:24 Ügynökmúlttal vádolják Kiss-Rigó László püspököt
- 22:00 A világegyetem egyik legnagyobb titkának nyomára bukkanhattak
- 20:00 Két kilométerre a céltól lett rosszul, órákkal később meghalt a 24 éves maratonfutó
- 18:51 Amerikai választások - Trump kész együttműködni a demokratákkal
- 16:34 Kinyitották a ketrecét, de már nem volt ereje kisétálni
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


