Hoztunk is, meg nem is
Irán és az atom - némi előrelépés
Teherán és a nagyhatalmak bizonyos előrelépést értek el, a végleges megállapodás lényegi pontjaiban azonban továbbra sem sikerült megegyezni.
2014.06.20 19:15MTIMohamad Dzsavad Zarif iráni külügyminiszter kijelentette, hogy az átfogó egyezség a következő, július 2-án kezdődő bécsi fordulóban lehetséges. Elmondása szerint a feleknek a dokumentum címében és szerkezeti felépítésében sikerült megegyezniük.
"Ebben a szövegben több a zárójel, mint a szó" - mondta, utalva a vázlat egyelőre üresen álló részeire.
Catherine Ashton, az Európai Unió (EU) kül- és biztonságpolitikai főképviselője mindössze annyit közölt, hogy a megállapodás megszövegezése elkezdődött, azonban nem árult el további részleteket.
A tárgyalások egyik legvitatottabb pontját az urándúsításhoz használatos centrifugák száma jelenti. Zarif elmondta, hogy továbbra is jelentős nézetkülönbségek vannak a tárgyaló felek között, és arra szólította fel a nagyhatalmakat, hogy "adják fel elfogadhatatlan, túlzó igényeiket".
A Nemzetközi Atomenergia-ügynökség (NAÜ) eközben nyilvánosságra hozta havi jelentését a Teherán atomprogramjáról szóló ideiglenes megállapodás megvalósításáról, ebben azt írták, hogy Irán teljesítette a vállalásait.
A Reuters brit hírügynökség által megszerzett bizalmas jelentés szerint Irán az ideiglenes megállapodás január 20-i hatályba lépése óta a 20 százalékosra dúsított urániumkészletének 97 százalékát közömbösítette.
A hatok és Irán tavaly novemberben írtak alá Genfben ideiglenes megállapodást arról, hogy Teherán nem dúsítja ötszázalékosnál magasabb szintre uránkészleteit, ezért cserében átmenetileg enyhítik az ellene hozott büntetőintézkedéseket. Az egyezmény szerint a felek július 20-ig tető alá hoznak egy végleges megállapodást, amely egyrészt garantálja az iráni atomprogram békés jellegét, másrészt rendelkezik az iszlám köztársaság elleni szankciók megszüntetéséről.
A nyugati hatalmak és Izrael azzal vádolják Teheránt, hogy békés célú nukleáris tevékenységének leple alatt atomfegyver előállítására törekszik, amit az iráni kormány következetesen tagad.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 10:00 Tény, hogy száguldoztak az M6-oson, de baleset nélkül! - mit bizonyít ez valójában?
- 8:00 Nyolcéves korától bántalmazhatta Trump - súlyos vádakkal állt elő egy pszichológus
- 6:24 Ügynökmúlttal vádolják Kiss-Rigó László püspököt
- 22:00 A világegyetem egyik legnagyobb titkának nyomára bukkanhattak
- 20:00 Két kilométerre a céltól lett rosszul, órákkal később meghalt a 24 éves maratonfutó
- 18:51 Amerikai választások - Trump kész együttműködni a demokratákkal
- 16:34 Kinyitották a ketrecét, de már nem volt ereje kisétálni
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


