Túl közel az orosz medve
A finnek is csatlakoznak a NATO-hoz?
Az ukrajnai orosz beavatkozást látva Finnországnak komolyan meg kellene fontolnia a NATO-csatlakozást.
2014.06.18 21:25MTI
Forrás: Wikipedia
A finn védelmi miniszter szerint minden korábbinál erősebbek a NATO-csatlakozás melletti érvek. Carl Haglund szerdán kijelentette, hogy az ukrajnai orosz beavatkozást látva országának komolyan meg kellene fontolnia a NATO-csatlakozást.
A közvélemény-kutatási adatok azt mutatják, hogy jelenleg csak minden ötödik finn állampolgár támogatná az észak-atlanti szövetséghez való csatlakozást.
A védelmi miniszter úgy véli, hogy ez azonban megváltozhat abban az esetben, ha Finnország, amely mintegy 1380 kilométeres közös határon osztozik Oroszországgal, őszinte és nyílt társadalmi vitát folytat a lehetséges tagságról. A tárcavezető szerint a 2015-ös választások után népszavazást lehetne kiírni a kérdésről.
"Habár Oroszország jelenleg nem jelent veszélyt Finnországra nézve, (Moszkva) kiszámíthatatlan" - mondta a tárcavezető a Reuters hírügynökségnek adott interjúban, kiemelve a 2008-as orosz-grúz háborút és az ukrajnai beavatkozást. Hozzátette azonban, hogy a Kremlnek nincsen semmi oka tartania a finn NATO-tagságtól.
Haglund leszögezte, hogy akár bekövetkezik Finnország semleges státusának megváltoztatása, akár nem, mindenképpen évi 200 millió euróval (61,4 milliárd forinttal) növelni kellene az ország jelenleg 3,1 milliárd eurós (951,6 milliárd forintos) védelmi költségvetését.
Bár Finnországban sokan gyanakvással tekintenek Oroszországra, a Vörös Hadsereg elleni harcok emléke pedig máig az ország nemzeti identitásának kulcsfontosságú részét képezi, a választók többsége attól tart, hogy ha háborúra kerülne sor, akkor is egyedül maradnának, ha tagjai lennének a NATO-nak.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:51 Utolsó bevetésén gyilkolták meg a nyugdíjba készülő rendőrkutyát
- 20:28 Virágba borult a világ egyik legszárazabb vidéke
- 18:18 Feljelentést tett a Vidéki Prókátor Fürcht Pál súlyos állításai miatt
- 16:16 Új elnököt kap a Magyar Államkincstár - a nyugdíjkifizetéseket is átalakítaná a kormány
- 14:14 Elaludt a kocsiban, miközben orvoshoz vitték - meghalt Dandzsi, a vakvezető kutya
- 12:08 Minden idők egyik legkeményebb hurrikánját örökítette meg az űrből az EarthCARE
- 10:05 Világbajnok lett a 18 éves Szalai Fanni
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


