ILIÁ
Dzsihádista toborzókat vettek őrizetbe Madridban
A hatóságok elfogták a csoport feltételezett vezetőjét is, aki 2001-ben amerikai fogságba került, és utána rövid ideig a guantánamói fogolytáborban raboskodott.
2014.06.16 11:49MTI
Felszámoltak a spanyol hatóságok egy terroristacsoportot, amely az Iraki és Levantei Iszlám Állam (ILIÁ) nevű szélsőséges iszlamista szervezet számára toborzott harcosokat - közölte hétfőn a belügyminisztérium Madridban.
A közlés szerint hétfő reggelig tizenkét helyen tartottak házkutatást, és nyolc embert őrizetbe vettek a spanyol fővárosban.
A hatóságok elfogták a csoport feltételezett vezetőjét is, aki 2001-ben Afganisztánban amerikai katonák fogságába került, és utána rövid ideig a guantánamói fogolytáborban raboskodott.
Az El País című spanyol napilap úgy értesült, hogy a gyanúsítottak Marokkóból, Spanyolországból és Argentínából származnak.
Spanyolországban néhány hónapon belül ez a harmadik hasonló hatósági rajtaütés: május végén a marokkói tengerparton fekvő Melilla enklávéban ugyancsak egy dzsihádista harcosokat toborzó szervezetet számoltak fel a hatóságok. A csoport Szíria, Mali és Líbia területén található kiképzőtáborokba küldte később az újoncokat. Március 14-én spanyol és marokkói rendőrök hét személyt vettek őrizetbe, akik szintén a szíriai, mali, valamint líbiai csataterekre toboroztak iszlamista harcosokat.
A belügyminisztérium adatai szerint 2004 óta 472 iszlamistát vettek őrizetbe a dél-európai országban.
A Szíriában is aktív ILIÁ az utóbbi napokban kiterjedt hadjáratot indított Irakban, és elfoglalta a közel-keleti ország több fontos városát, köztük Moszult, majd bejelentette, hogy Bagdad ellen vonul.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 10:00 Tény, hogy száguldoztak az M6-oson, de baleset nélkül! - mit bizonyít ez valójában?
- 8:00 Nyolcéves korától bántalmazhatta Trump - súlyos vádakkal állt elő egy pszichológus
- 6:24 Ügynökmúlttal vádolják Kiss-Rigó László püspököt
- 22:00 A világegyetem egyik legnagyobb titkának nyomára bukkanhattak
- 20:00 Két kilométerre a céltól lett rosszul, órákkal később meghalt a 24 éves maratonfutó
- 18:51 Amerikai választások - Trump kész együttműködni a demokratákkal
- 16:34 Kinyitották a ketrecét, de már nem volt ereje kisétálni
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


