Ismeretlen fegyveresek
Megtámadtak egy kenyai tengerparti várost, gyújtogattak és lövöldöztek
A városi halottasházba eddig 26 holttestet szállítottak be, de elképzelhető, hogy vannak további halálos áldozatok.
2014.06.16 07:30MTI
Fegyveresek megtámadtak vasárnap este egy nyugat-kenyai tengerparti várost, felgyújtottak legalább négy szállodát és egy üzemanyagtöltő-állomást, valamint megtámadtak a rendőrőrsöt. Legalább 26 embert megöltek - közölte a kenyai vöröskereszt és a rendőrség.
Egy körzeti rendőrparancsnok szerint a támadók, akik mintegy 50-en lehettek, három teherautóval érkeztek Mpeketoni településre, lerohanták a helyi rendőrőrsöt, majd lövöldözni kezdtek.
Az országos rendőrfőkapitány közlése szerint egy bankot is lerohantak.
A városi halottasházba eddig 26 holttestet szállítottak be, de elképzelhető, hogy vannak további halálos áldozatok. A támadók az al-Kaida terrorszervezethez köthető al-Shabaab iszlamista fegyveres szervezet zászlaját lengették - tette hozzá a körzeti rendőrparancsnok.
Mpeketoni száz kilométerre van a szomáliai határtól, és viszonylag kevés külföldi látogatja, inkább kenyaiak. Viszont tőle 30 kilométerre van Lamu város, amely rajta van az UNESCO világörökségi listáján, és sok külföldi fordul meg benne.
Kenya 2011 végén katonákat küldött Szomáliában, miután iszlamista fegyveresek több támadást hajtottak végre az ország területén. A fegyveres és pokolgépes támadások sorozata miatt - amelyekért a hatóságok az al-Shabaabot tették felelőssé - megcsappant a turizmus Kenyában.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 14:50 Brutális közúti baleset a Yellowstone Nemzeti Park közelében
- 12:30 Egyre nagyobb veszélyt jelent az emberekre a madárinfluenza
- 10:09 Repülő zuhant lakóházakra Kaliforniában - a pilóta életét vesztette
- 8:15 Fizikusok fejtették meg a rózsaszirom ikonikus formájának titkát
- 6:45 Itt a csontgyűjtő hernyó - falánk kis lény a rémálmokból
- 22:05 El Cono - rejtélyes piramis az Amazonas mélyén
- 20:04 Kós Hubert simán nyert 200 méter háton Floridában
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06