26 ember a bíróság előtt
Megkezdődött a tavalyi kormányellenes tüntetések vezetőinek pere Törökországban
Büntetőper kezdődött egy isztambuli bíróságon csütörtökön annak a tavaly júniusi példátlan tiltakozó kampánynak 26 feltételezett vezetője ellen, amelynek célpontja Recep Tayyip Erdogan miniszterelnök volt.
2014.06.12 11:51MTI
A vádlottak, a Taksim Szolidaritás nevű szövetség tagjai, köztük építészek, mérnökök, orvosok ellen tüntetések szervezéséért és azokon való részvételért indult eljárás, és harminc évig terjedő börtönbüntetéssel sújthatók.
Mielőtt a tárgyalóterembe léptek, a civil szervezeteket, szakszervezeteket és a civil társadalom tagjait tömörítő szövetség közel száz tagja gyűlt össze a mérsékelt létszámú rendőri erővel védett igazságügyi palota előtt, s egy szóvivőjük sajtóközleményt olvasott fel.
"Ez a per foltot hagy az ország történelmén - mondta. "Ez a szégyen és a zavar pere, csaknem botrány. A szabadság, a demokrácia és a béke fölött ítélkeznek itt. De senki sem tudja megakadályozni, hogy segítsünk barátainknak az utcán" - tette hozzá a szóvivő.
Az Erdogan vezette iszlám-konzervatív kormány 2002-es hatalomra jutása óta példa nélküli tiltakozó mozgalom tavaly május végén kezdődött egy maroknyi környezetvédő aktivista mozgósításával, akik ellenezték a jelképértékű Taksim tér peremén lévő, azóta szintén híressé vált Gezi park átalakítási terveit.
A rendfenntartó erők május 31-én hajnalban indított erőszakos beavatkozása után a tüntetés addig nem látott politikai tiltakozó hullámmá vált Erdogan tekintélyelvűnek és iszlamistának tartott kormányzása, a vezetés túlkapásai ellen.
Három hét alatt több mint három és fél millióan vonultak fel az ország mintegy száz városában. A demonstrációkat keményen elfojtották a rendfenntartó erők, aminek következtében legkevesebb nyolcan meghaltak, több mint nyolcezer volt a sebesültek száma, s ezreket vettek őrizetbe.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 14:50 Brutális közúti baleset a Yellowstone Nemzeti Park közelében
- 12:30 Egyre nagyobb veszélyt jelent az emberekre a madárinfluenza
- 10:09 Repülő zuhant lakóházakra Kaliforniában - a pilóta életét vesztette
- 8:15 Fizikusok fejtették meg a rózsaszirom ikonikus formájának titkát
- 6:45 Itt a csontgyűjtő hernyó - falánk kis lény a rémálmokból
- 22:05 El Cono - rejtélyes piramis az Amazonas mélyén
- 20:04 Kós Hubert simán nyert 200 méter háton Floridában
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06